Kricsmiről kricsmire

2004-08-26T11:32:00.000+02:00

Felnézek, a szolidan villogó neonfény csalogat befele. Egy ivó, kocsma, kricsmi, késdobáló, vagy valami hasonló.
Nem megyek. Kicsit beleuntam. A tequila finom ital, a rituálé fűszer hozzá, de ismeretlen embereknek mesélgetni... Tomot majd felhívom, s beszélek vele, mint baráttal, valahol, ahol nem dolgozik. Mint ahogy más barátokkal is.
Az élet szép, s lesz, amilyen lesz. De biztosan megleszek a csaposok személytelen, lélektelen hallgatása nélkül is.
Továbblépek.

2004-08-14T15:00:00.000+02:00

-Ahoj, Tequila! - őszinte öröm, ami kijárhat egy törzsvendégnek, de ez már inkább barátság. A múlt héten én hallgattam meg a bánatát, meg is lepődtem, mikor az ötödik pohárka után ő szólalt meg.
-Üdv, Tom. Jobban vagy? - tornázom fel magam a bárszékre.
-Csiszolódott a dolog. És Te? Hogy érzed magad?
-Az érzéseim témája fagyasztva. Majd a jövő héten.
-Oké, kérdezek mást. Mit csinálsz mostanság?
Elmosolyodom, Tom érzékenységével sosem volt baj.
-Zsúfolt, érdekes hetem volt, főként a második fele.
-Nők?
-Hohó! A nők és az érzések egykutya!
-Oké, oké. Akkor meló?
-Azzal nincs gond. Gyönyörűen, békésen halad, és tényleg látni már a végét, jó játék lesz. Bár ma is bemegyek, hogy felügyeljek a teszterekre, akik lelkesedésből nyüvik a programot, nem hajtanak agyon. A csapat összecsiszolva, a projectmanagerrel is megtaláltuk a hangot, mondhatni minden rendben. Munka után például tegnap hatalmas hentelést végeztünk hálózaton keresztül. Majd együtt söröztem velük, a tesztercsapattal, Zergling, Medve, Stonefire, és egyik grafikusunkkal, Nőpapírral. Hát igen, ragadnak rá a nők. Vagy az olyasfélék. Mert átmenetileg beültünk egy eldugott, kávézónak csúfolt sörözőbe. Én rendeltem, nemes egyszerűséggel sört. Hát olyat is kaptunk. Pancsot. Aztán letelepedett mellénk valami. A jelenség leírása valahogy így hangozhat: nőneműnek tűnő, erősen alkoholista színezetű, dohányos etnikumszármazék. És ezzel még nem is lett volna bajunk, ha nem érzi magát magányosnak, és nem pécézi ki Nőpapírt magának. De megtette. Mi pedig menekültünk, orbitális pályára állva, irány a Holdudvar...
-Az egyetemi szórakozóhely?
-Az. Nem rossz hely, sokan vannak, és a hangulat is egész jó volt, bár valahogy nem tudtam mit kezdeni magammal. Eleintem kiégették a szemünk táncoló huttok, és rángatódszó madárijesztők, majd megtelt a táncparkett, és akadt érdekesebb látnivaló is. Volt ott britney-imitátor, Miss-picsa...
-Aki csak azárt vonaglik, hogy a pacákok csorgó nyállal nézzék, de érinthetetlen?
-Az-az... Viselkedése alapján 18 évesnek tippeltem, a többiek véleménye húsz fölött megoszlott, ne mint kérdésemre felháborodottan kijelentette, jóval több! Szóval lehet vagy huszonkettő. Jót vidultunk rajta. Kettő körül leléptem, bár a zene tűrhető volt, nem volt táncos hangulatom.
-De ez csak a tegnap...
-No igen. Csütörtökön munka után Pokemon, azaz Pókember 2-t néztünk. Nem mondok róla semmit, csak azt, hogy én jól szórakoztam, tehát tetszett. Öcsémtől persze már egy éve azt hallom, hogyaz én véleményem filmtémában nem mérvadó, mert nekem a Pókember első része is tetszett. Hát igen. Én ilyen rosszul vagyok összeszerelve. Ha élvezni akarok egy filmet, akkor nagyon nehezen hagyom elrontani az élvezetemet, egy-két logikátlanság kevés ehhez.
-Van még a második feléből?
-Van, persze. A szerda. Szerdán Hugicával találkoztam. Aki bár pár órával idősebb nálam, mégiscsak a hugom. Rendeztünk néhány félreértést, kölcsönösen megmostuk egymás fejét, megvitattuk a férfi-női vezetési képességeket, meg sok más marhaságot. Szép este volt, És persze, szemben az akkori tippemmel, nyert a Fradi a csehek ellen. Ami megintcsak jó. Remélem idegenben is jók lesznek.
-Csak nem fradista vagy?
-De bizony igen. Még apai örökség. Édesanyánk megmondta nekünk fiatalon, a Fradinak drukkoljunk, ha jót akarunk, mert apánk ebben nem ismer pardont. Bár én a jégkorongot jobban szeretem, mint a focit.
-Kedd?
-Kedden táncolni voltam. Jó volt, szép volt, semmi kiugró. Mint a legtöbb kedd..
-No persze, emlékszem...
-Most más a helyzet. De megyek vissza a toronyházunkba, várnak a teszterek, hátha segíteni kell őket. Adios!

2004-08-08T23:50:00.000+02:00

-Adja rögtön a következőt! - szólok oda a csaposnak, mikor az ötödik után már könyökölt volna elém a pultra.
-Nagy a baj? - közben persze tölt újra, de erre se figyelek.
-Igen. Nem. Ahogy vesszük. Megint volt egy jó hétvégém. Ahonnan úgy értem haza, hogy jöhet bármi a jövő héten, túlélem. Szóval jól voltam. És most hallottam valamit, ami lehet, hogy nekem szólt, lehet, hogy nekem is, lehet hogy nem is nekem, de én magamra vettem. Mert rám is igaz lehetne.
-Mégis mit?
-Haragszom rátok, mert csak lehetséges numerák és lehetséges hosszútávok érdekelnek titeket...
-De ki?
-Nem mindegy? Úgysem ismeri. Valaki, aki fontos volt, fontos, fontos lesz, bizalmasom, lelkiismeretem, tanácsadóm, kritikusom. És mégis elhanyagoltam. Mint ahogy ezt hallva rá kell döbbenjek, másokat is, akik majd ilyen fontosak. Barátokat, ismerősöket. Igen, mostanában sok mindenkit elhanyagoltam. Ez az átka annak, hogy ha beüt a krach, eltemet a munka, és örülök, amikor lélegzetet kapok. Vannak az állandók, amik életben tartanak. A rendszeres játékok, a tánc. Ennyi. Ha ezekre sikerül időt szakítani,akkor ezek adnak egy kis energiát, hogy tovább mozdulhassak. Ezek nélkül már kidőltem volna. És ez nem vicc. És ezek után marad egy- két este, úgy hét után. Hetente. Amikor valakivel közülük beszélhet, találkozhatok, ha épp nem az ágyba dőlök be. Édesanyám szomorú, hogy ritkán hívom fel, de ezzel nem csak ő van így, alig telefonálok, a munkahely ehhez nem ideális környezet. És ha hívnám is, akkor közben is a billentyűt ütném, szabad kezemmel valamelyik munkatársamat halytanám el, hogy most nem, telefonálok, ezt látva egy másik is visszafordulna, hogy majd miután lettetem, egyszerre zúduljanak a nyakamba.
-De mindig...?
-Nem. Már nem sokáig, hamarosan ennek is vége lesz. De ez nem változtat azon, hogy valakit mindig könnyedén megbánthatok, pusztán csak azzal, hogy az aznapi döntés nem ár jutott. Rohadt egy érzés. Most is a Balatonról jövök, és csak az egyik indik volt az, hogy nyaraljak. Sokkal fontosabb volt, hogy a kisöcsém lásson, vele játszak, hogy édesanyám lásson, hogy lássa, nem felejtettem el. És ezzel el is ment egy hétvége. Mint ahogy a múlt hétvége is, fél éve nem látott barátokkal.
-És mi van ezekkel a numerákkal meg hosszútávúakkal?
-Ááá, magát csak ez érdekli? Semmi. Most semmi. Amúgy meg hiszem, hogy lehetséges most számomra valamelyik.
Már látom, hogy kérdezne, de közbevágok.
-Megtartanám magamnak, hogy melyik. Elég ha én, és az érintett tudja. És Ő tudja. Gondolom. És remélem nem felejti el. És ezzel nincs is semmi gond. Csak mikor lehetséges, Vele találkozom a legszívesebben. És ez egy újabb este, mikor nem másvalakivel találkozom. És most látom, hogy ezzel akár fájdalmat is okozhatok, de nem tudom, hogy változtathatok a helyzeten. Bár most Vele sem találkozom, ami korántsem lényegtelen, de most mégsem lényeges. Elvileg ez is megváltozik hamarosan. Mostanában, ahogy mondta. Úgy legyen.
El is hallgatok, nincs jó kedvem, de magamnak csináltam. Ha hülye vagyok, és a történések sem a legszebbek, akkor nehéz becsapnom magamat. A poharammal játszom, de meginni sem akarom. Búcsúképpen biccentek, miközben felállok, a pénzt a teli poharak mellett hagyom.

2004-08-06T19:05:00.000+02:00

-Nagy a nyugalom. Ami furcsa. Mert bár leadtuk a programot, de még nem fogadták el. És mégis, olyan, mintha mindenki kieresztette volna a gőzt.
A csapos megtorpan, bár háttal áll nekem, lelki szemeimmel látom meglepődött arcát, még csak most tette elém a harmadik tequilát, én meg csak úgy beszélni kezdek? Milyen dolog ez?
-Mintha mindenki elfogadta volna, hogy ő megteszi, amit lehet, a többi, bárhogy is szeretné, már nem rajta múlik. Szóval jó a hangulat. És kész leszünk. Nem csak azért, mert muszály, hanem így is látjuk.
Lassan visszafordul.
-És amúgy is. Az élet szép. Én meg bizakodó vagyok. Nem mintha nem lettem volna mindig is optimista alkat. Nekem ez is félig teli pohár. - nézek le a decis pohárra, benne az áttetsző italra. - Persze van, amikor inkább azt mondom, a szükségesnél kétszer nagyobb pohár, de ezeket a realista pillanatokat más estekre tartogatom. Ugyan mit aggódjak? Bármi elsülhet rosszul, de attól még az élet szép marad. Tegnap táncoltam. Meg hétfőn is. Ha szabad lennék, ha szabadnak gondolnám magam, teljesen körbevenne a sok gyönyörű lehetőség. Csak válogatnom kellene. Ott van Őzike, bizonyára csak kitartás kérdése lenne. Ott egy új leányzó, meseszép. Ott egy fiatal lány, persze bizonyára csak félreérteném. Vagy ha nem is tánc, hát ott van Éjangyal, ma írta, már hiányol. Minek? Az élet most is szép, és még szebb lesz. És ha nem? Ők még ott lesznek. Vagy ha nem ők, hát mások. Most ilyen hangulatban vagyok. Love and Peace. Love and Peace.
Szegény már épp levegőt venne, de nincs kedvem esélyt adni neki.
-Ez Trigun, anime, nagyon beteg egy sorozat, de most kezd bedurvulni. Ha otthon vagyok éjfél előtt, akkor ebből nézek párat. És ha vége lesz, majd egy másikat. Félig teli pohár. Fenékig.
Só-tequila-citrom, majd egy bankjegy a pulton.
-Megyek is tovább, minden jót!
És a szegény, szerencsétlen, ledermedt csapost magam mögött hagyom.

2004-08-01T18:30:00.000+02:00

-Kérsz egy kortyot?
Felnézek, Fantával kínálnak, alattunk zakatol a vonat, már hazafelé tartunk.
-Persze, kössz. - s kortyolok, jól esik a fűszeres, grillezett pulykamell után, aminek a kedvéért harmadszor is, ma délben tüzet raktam. A húst kézzel, ököllel puhítottuk-lapítottuk, csak úgy katona módra, nem vacakoltunk. Előtte, közben, utána zajlottak a Tonk-partik, kipihent vagyok, régóta ez a legszebb hétvégém, mostanában túl sokat dolgozom. Vampirella kocsival ment haza, ő talán az egyetlen, akinek elmondanám, vagy nem is kellene, tudná, miért nem volt tökéletes mégse. De azért jó volt nagyon. Így az üveget pár korty után csak visszaadom, nem csapos, hogy névtelenül elregéljem neki apró bánatom. Remélem Neki is szép hétvégéje volt. De már megint elcsapongott a gondolatom, szólnak hozzám, válaszolok, utazunk tovább, haza.

2004-07-31T23:55:00.000+02:00

-Megnyerted, viheted.
Viszem is, hisz ezért álltam be. Tét nélkül unalmas, komolytalan a játék, felelőtlenül repkednek a kártyák, ezért jött először a mosogatás, majd míg tüzeskedtem, az esélykiegyenlítő iszogatás. 4-5 üveg whisky és likőr tűnt el így, majd még néhány a játékosok közül, hogy józanodjanak. A szerencsés nyertesek minden győztes kör után decis pohárnyit kortyolhattak, nyeltek, még ha a vége felé már nem is nagyon akartak. Ez kezdődött újra a vacsora után, fantasztikusan sikerült a gulyás, bár főtt úgy négy-öt órát. Csodás nap volt, játék, napozás, bogrács, nem is hiányzott az ivás, sokkal inkább más, Más, de ezt a gondolatot épp nem oszthatom meg senkivel... be se álltam volna, nem egy régi kedvenc kerül elő, a dinnyés vodka, egy régi-másik táborozás abszolút favoritja.
-Töltsd újra, nyerek még egyet.
Maradok, már csak azért is, hogy a szobánkban az ifjú pár még egy kis ideig kettesben maradhasson, hisz szemmel láthatóan nehezen bírják már az önmegtartóztatást. Mély együttérzéstől, és a torkomat végigsímogató italtól vezérelve játszom tovább, bár vonz már az ágy.
-Ez az utolsó... - hangzik egy órával később, és a szemem szomorúan követi az öt puttonyos tokaji aszú útját, a megsemmisült vodka váltótársát, más nyerte meg. Most már tényleg marad az alvás, akármit csinál a gerlepár, szétrebbennek, megyek.

2004-07-31T14:30:00.000+02:00

-Elnézést, kapható önöknél tequila? - négyszer feltett kérdés ez ma, két bolt, két kricsmi, és semmi haszna. Errefelé nem kapni, marad a többi pia, amit felhalmoztak, sörök, pálinkák, likőrök, whisky... későbbre. Felhő alig, ragyog nap, barnulni akarok, de úgy, hogy a fejem is egyben maradjon. A reggeliről már úgyis lemaradtam, hiába a harminchat tojásból készült gazdag rántotta, az első hat koránkelő felfalta, éhgyomorra meg... Persze a napon pirulva sem unatkozom, újra fát aprítok, begyújtom a tüzet, páran úgy gondoljuk, ha vacsorázni akarunk, most kezdjük el. Piromán lelkem pedig boldog. A fő pozitívum, hogy utána biztos nem én mosogatok, más volt a vesztes a Sereg hagyományos játékában: a Tonkon.

2004-07-30T23:40:00.000+02:00

-A borom...! - hördülök fel, ahogy Zászlócska laza mozdulattal elsodorja. A többiek, kedves ismerősök, Vampirella, Mancs, KritiX, és a többi Sereges, mind korábban érkezett, nagy részük már le is részegedett, én ezt a kis pohár bort az elmentett vésztartalékból kaptam, és most a srác pólóján díszeleg! Jól esett volna a szalonna után, de tekintély ide vagy oda, még se kaphatom be keresztbe, hagyom, hogy lelépjen, marad az üdítő, nem leszek ma részeg, legalább kellemesen beszélgetek.

2004-07-30T22:15:00.000+02:00

-Hé. erre is küldd azt az üveget!
És az üveg el is indul felém, körbe a tűz körül. Amivel amúgy keményen megküzdöttem, mikor megérkeztem, se tűz, se nyárs nem volt még, gyújtóst is aprítani kellett. Aztán jött a papírvadászat, hogy felgyújtsa a lángokat, szalonnát szelni, nyársat hegyezni, míg a többiek ittak. De én most nyaralok, tábortűzzel, szalonnával, még akkor is, ha magamnak kell kézbe venni a dolgokat. S az eredmény is érkezik, hozzám ér az üveg, meg is húzom, sima kóla, tequila nincs, a boltok zárva, a többi rövid pedig nem vonz. A tűz már nem ropog, csak a parázs hunyorog kedélyesen, felette izzad a szalonnám, én pedig lassan kezdek jóllakni három termetes zsíroskenyér után. Ez már nyaralás.

2004-07-30T13:00:00.000+02:00

-Nem azt mondtad, vidékre mész?
No igen, így fogadják az embert, ha úgy lép le, hétfőig nem is látják.
-De. Csak szólni akartam, felejtsd el a tegnapit. Kiakadtam, kifakadtam, lényegtelen.
-Engem ne etess, korántse volt az lényegtelen!
Ezt is csak ő engedheti meg magának. A legtöbb csapossal nem olyan bizalmas a viszonyom, hogy kétségbe vonhassák, amit mondok, főként ilyen nyersen. Hisz azért iszom ott, hogy hallgassanak...
-Jó, igaz. Akkor megfogalmazom másként. Tegnap végül mégis találkoztam Gondolatommal, lementem oda, ahol egy barátnőjével beszélgetett, Ő hívott, hogy csatlakozzam. Így is tettem, mint ahogy később mások is. Tetszenek a barátai. Vidámak, kedvesek, rendesek, értelmesek. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mellette elolvadnak az aggodalmaim. Ha rámnéz, rámmosolyog, az olyan, mintha nem létezne a külvilág, az a mosoly csak nekem szólna. A gond csak az, hogy a jelen helyzetben ritka alkalom az, hogy így a szemébe nézhessek. És az idő múltával egyre nehezebb. Több türelem, több hit kell.
-És most?
-Most Nála a labda, ezeket a gondolatokat megfogalmaztam Neki is. És várok. Várom, hogy változik-e a helyzet. Úgy hiszem fog, remélem hamarosan. Persze tudom, garancia semmire nincs.
-Nagyjából értem.
-Mint ahogy én is. Én is csak nagyjából.
Bólogat kicsit, nem kommentálja tovább, hanem egy apró poharat ragad el.
-Egy italt?
-Nem, kössz, mennem kell. Vissza dolgozni, ma korán le kell lépnem, indul a vonat. Remélem napos hétvége lesz.
-Hát akkor jó nyaralást!
-Kössz mégegyszer. Adios.

2004-07-29T19:45:00.000+02:00

-Hát ez gyors volt.
-Ne cseszegess...!
Ledobom magam a bárszékre, két ujjal kopogtatom a pultot, tequilát! Pillanatok alatt tűnik el. Nincs rituálé. Ez most nem erről szól. Mi szól egyáltalán bármiről is?! Csak intek, még egyet.
-Hé, Tequila, nem kéne...
-Nem!
Pedig igazán normálisan próbálkozott. Csakhogy most kissé harapós kedvemben vagyok. De nem őt kell bántanom. Nincs is személy, akire dühös lehetnék. Igen, ezt már a józanabbik énem mondja.
-Bocs.
-Semmi gond.
Azért marad a közelben.
-Igen, a randevú maradt el. Ma is. - válaszolok a ki nem mondott kérdésre.
Kicsit lassabban, már sóval és citrommal tűnik el a harmadik. Akkor se iszom le magam, az nem old meg semmit.
-Így is úgy érzem néha magam, mint egy bolond, akit körberöhögnek. Minek bízol benne? Esélytelen. Nem éri meg. Aki ismer, ezt mondja, ezt kérdezi. És ha én máshogy gondolom? Máshogy érzem? De az egyetlen, akinek ebben az esetben minden tette, minden szava, minden mozdulata számít...
-És most?
-Most? Már megint a régi, a szokásos. Nem tudom. És baromira nem tudom, meddig bírom még.
Töltené a következőt, de nemet intek.
-Csak roszabb lenne. Minek? Most hazamegyek. - jutok elhatározásra. - Mi a francot tehetek mást?
Fizetek, elindulok kifelé, Tom hallgat, ez a legjobb, amit most tehet.
-De. Van még valami, amit tehetek. Megkérdezhetem...
Igen, lépek ki az ajtón, hisz legutóbb ezért ment gallyra. Nem beszéltük meg.

2004-07-29T16:04:00.000+02:00

-Mizu?
-Unalmas az élet. - nézek fel Tomra.
-Rég jártál itt...
-No igen. Mostanában ivás helyett biliárdoztam. De bezárt az a kricsmi, átépítik, pedig már kezdtem örülni, hogy játszhatok.
-Ennyi?
-Nagyjából. A program aktuális verzióját elküldtük az illetékeseknek, még nem fogadták el. Tehát elvileg hibajavítunk. Gyakorlatilag játszunk, csiszolgatunk, szépítgetünk, a lényegi munka a főprogramozóra marad. Nem túl kreatív munka, fárasztó, unalmas, és sajnos nem elhanyagolható. De vannak érdekes pillanatok...
-Úgymint?
-Nos, nem munkával, csak egy munkatársammal kapcsolatos. Mellékállásként pénzbehajtást vállaltam, azaz vállaltunk Esőkirállyal. A srác úgy három hónappal ezelőtt rendelt egy meglehetősen drága hangfalszettet egy cégtől, előlegként a teljes vételárat le is perkálta, ennél a cégnél ez így megy. Majd várta a szállítást. És várta. És várta. Ha reklamált, akkor hitegették, már megvan, csak ki kell szállítani, elfogyott épp a raktárról, már jön külföldről, a vámon van, stb. Ezután a pénzét kérte vissza. Persze, természetesen. Csak most nincs benn a főnök. Most nincs annyi a kasszában. A bank bezárt, az átutalás nem érkezett meg, likviditási problémák, de meg lesz.
-És az ilyenek még élnek?
-Én is csodálom. Aztán lementünk a sráccal, de nem csak hátsó fenyegető képnek. Mikor megint az arcába vágták, hogy nincs épp pénz, benyomultunk a boltba. Finoman a főnök fölé tornyosultam, és kifejtettem neki, mi is most a helyzet. Mi megvettük a sráctól a nyugtát. Mostantól nekünk tartozik. Minket nem érdekelnek a likviditási problémái, mi a pénzünket akarjuk. Most. - vigyorogva gondolok vissza a fickó arcára.
-Megijedt?
-Ahogy Esőkirály fogalmazta meg utána, még a szar is vigyázzban állt benne. De persze nem fizetett. Még próbálkozott, hogy ő nem velünk szerződött, csípőből hárítottam, ezt ugyan bajosan bizonyítja, a nyugtán ilyesmit nem talál, de engem nem is érdekel, tartozik, és én a pénzemet akarom. Azt mondta, szerda hatra a boltban lesz a pénz. Rendben. De számára ez az egyetlen határidő. Szerdán visszajövünk.
-Visszamentetek?
-Persze. Bár nem akkor. Miután mi, a maffiózók távoztunk, még sírt egy kicsit a srácnak, hogy minket nem akar többet látni, és vele le fogja ezt rendezni. Szerdán délben már telefonált is a munkatársamnak, hogy megvan a pénz, mehet érte. Persze vele már lebeszéltük, hogy az előadás megy tovább, a nyugta nálunk van, tehát ilyen esetben, amire számítottunk, vagy legalábbis erősen reméltük, csak egy-két óra múlva megy oda, mert csak velünk tud odamenni.
-Logikus, hisz a tartozást megvettétek.
-Pontosan. De mi "békés" emberek vagyunk, így hagyjuk, hogy a srác intézze a dolgot. Odamentünk, most nem Esőkirállyal, hanem Medvével, aki szintén igencsak tekintélyt parancsoló alkat. Medve amúgy szintén munkatárs. A srác bement, mi pedig a boltal szemközt, az utca túloldalán cövekeltünk le, szem előtt maradtunk.
-És a vége?
-Visszakapta a pénz. Amit persze a forgatókönyv szerint rögtön odahozott nekünk, mi megszámoltuk, biccentettünk, majd távoztunk. Tökéletes színjáték volt.
Vigyorogva intek egy tequila felé, Tom rémült arcot varázsol magára, úgy pattan fel.
-Máris, Főnök, bocsássa meg figyelmetlenségemet!
-Csak csináld, fiam.
Egyszerre nevetjük el magunkat.
-Nem aggódtál, hogy rendőrt hív?
-De. Azaz tulajdonképpen nem. Tartottam tőle, nem örültem volna neki, nem épp az a tapasztalat ez, ami hiányzik az életemből, de nem tettem semmi törvénytelent. Nem fenyegettem meg. Egy jogos követelést kértem. Ha ő fenyegetőnek érezte, az csak az élén fantáziájának köszönhető. No meg esetleg annak, hogy Esőkirály morgott a háttérben, és "véletlenül" finoman nekiment az egyik üvegvitrinnek. Ami amúgy tényleg véletlen volt, azt hiszem.
-Aha. És ezt nevezed te unalmasnak.
-Nem ezt. Csak úgy a hetemet, általában. Gondolatom folyamatosan csak gondolatom, túl rég nem találkoztunk, és ezt mostanában nehezebben viselem. Bár talán ma. Hétfőn játszottam, kedden találkoztam egy régi netes ismerősömmel, Vampirellával. Szintén kedves leányzó, de mégsem Gondolatom. Majd táncolni mentem. Ahol meg Őzike jelent meg, az elmúlt két hetet Olaszországban töltötte.
-És?
-Nincs és. Nem körülötte forognak a gondolataim. Tegnap pedig a mára csúszott randevú helyett kisöcsémet és tágabb családomat látogattam meg. Ennyi. - meg is rázom a fejem. - Előtte a hétvége tisztán a pihenésről szólt, aludtam, filmet néztem, anime-ot, aludtam, szerepjátszottam Lélekvándornál, újra tévéztem, aludtam. De jól esett.
A mai utolsóért nyúlok, só-tequila-citrom. Induláshoz készülődök.
-Benézek majd újra. Bár az majd csak a jövő héten lesz, a hétvégét vidéken töltöm.
-Rendben. Én itt leszek.

2004-07-24T23:18:00.000+02:00

Éles, kemény üveghang. Szeretem. Jó kezdet. Tizenhat golyó robban szerteszét. Felnézek, kigyúrt, szőke srác, Svédországból. Mosolygós néger arc, ez már egy másik nap kell, hogy legyen, legutóbb vesztettem. Néztem korábban, profin játszik. Nehéz lesz. Vagy mégsem. Elbizakodott, lebecsült, kettőből kétszer helyreteszem. Pedig jobb volt nálam.
-Szívesen látunk máskor is.
Ez már Melák, a csapos. Ilyen bánatos arcot ritkán látok. Pedig gyakran mosolyog, barátságos. Mikor először tévedtem ebbe a kricsmibe, ahová csak a zöld posztó vonzott be, nézte, ahogy egyedül játszom. Legközelebb, talán másnap?, a napok összefolynak, már ő hívott meg, döntetlen, de fogunk még játszani. Szimpatikus. Néhány barátom is betévedt aznap, pont lendületbe jöttem, Zerglingnek nem sok esélyt hagytam, pedig csak egyszer hibázott.
-Te jössz.
És jövök, hagyom, hogy gondolataim Gondolatom felé szálljanak. Ez is szép ebben a játékban, hagynod kell, hogy az agyad döntsön, s a tested kövesse, ne szólj bele, fejedben ott a leggyorsabb számítógép... akkor se számolgatsz tudatosan, mikor a labdát elkapod, pedig van ott minden, röppálya, erő, gravitáció, s mozgáskoordináció. Megoldja az agyad. S te használhatod arra, amire való: szép emlékek felidézésére, mosoly, rejtett csók... Jöhet a következő golyó, s a következő, közben csapongó gondolatok, ezért is segít a játékban a tequila, elmossa a túlzott tudatosságot. Nemsoká aludni kell mennem, másnap vár a munka. De jól esik a játék újra.
-Visszavágó?
-Majd máskor.
Újabb üveghang, ezek most söröskorsók. A munka egy része, egy fontos része lezárult, csendes, de feszültségoldó vidámságtól hangos ünneplésbe folyt. Túl sok munka, de megérte, mind úgy érezzük, eredményes volt. Gumiember az egész héten teljesen normális volt. Azt hiszem, a legutóbbi beszélgetés rá is hatással volt.
Nincs több üveghang, most hazamegyek, a csaposnál borravalót hagyok, aludnom kell. Átalszom a hétvégét.

2004-07-17T22:15:00.000+02:00

-Hahó...
Utazom épp valahová, pályaudvaron vagyok, nagy a zaj, mikor valaki megfogja hátulról a vállam. Talán elejtettem valamit? Lehet, hisz sok a csomag, nyaralni készülök, valahová víz mellé, vagy a hegyekbe... egy hegyi tóhoz, igen. Már látom is, karcsú fenyőfák a parton égnek nyúlva s fejjel lefelé, strandolók zsivaja teszi mozgalmassá a környéket.
-Hé, Tequila!
Valaki kiemelkedik a vízből, lassan ismerem fel, Tom az. A strandolók lassan visszaminősülnek törzsvendégekké, a tó apró vizes folttá a bárpulton, a fenyvesnek is csak az illata marad, valaki fenyőfa fogpiszkálót éget egy gyertya lángjában.
-Azt hiszem, elbóbiskoltál.
Hát igen, én is azt hiszem, de először csak nonverbális helyeslésre futja. Beletelik kis időbe, mire elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy meg is szólaljak.
-Pedig olyan szép helyen jártam. Ezen a nyáron nem lesz ilyen... Ma is tíz órát dolgoztam...
-De hisz szombat van!
-Nekem mondod?! És ez így lesz majdnem nyár végéig. Épp hogy csak megúsztam, hogy holnap is be kelljen mennem.
-Aludnod kellene.
-Tudom.
-De nem itt.
-Tudom. Csak gondoltam, elújságolom, hogy a társaság ma egyöntetűen ugrott neki Gumiembernek a cigiszünet közben. Majdnem lemaradtam róla, én ugye nem dohányzom. Csak feltűnt, hogy eltűntek az emberek. Épp odaértem a végére. Gumiember utána a nap végéig feltünően jól viselkedett. Jó lenne, ha ez így is maradna. Pár napja már azzal aludtam el, hogy hogy üvöltöm majd le a fejét, ha még egyszer beszól.
-Nyomás aludni! És holnap aludd ki magad!
-Igyekszem. Bár kora délután tangótanítványok jönnek hozzám. De az legalább nem fáraszt tovább. No, megyek.
Lassan kisétálok, magam mögött hagyom a zajt, vár már az ágy...

2004-07-15T22:55:00.000+02:00

-Ahoj Tequila! A szokásost?
  Felszökkenek a bárszékre, és mosolyogva intek nemet.
  -Ha most még iszom is, egyszerűen elszállok.
  Tomnak persze emelkedik a szemöldöke, félredobja kezéből a törlőkendőt, és lekönyököl velem szembe.
  -Szóval...? - szalad fel a hangsúly, de csigázom még egy kicsit, elmarom a közeli sósmogyorós tálat, és rágycsálni kezdek.
  -Nekem így is jó... - veszi vissza a rongyot, s kezd el egykedvűséget mímelve törölgetni egy már amúgy is száraz poharat, persze közben végig fixíroz.
  -Nekem is... - kezdem halkan, magamba merülve.
  -Lassan kerülök csak partra, tegnap elvesztem Benne, Vele, olyan megnyugtató Gondolat, még ha logikátlan is, de minek az?, mikor körbeölel, símogat, puha karjába zár, mint csillogó galaxis-spirál, tükörképe ragyog a szemében, napja lobban, s lobbantja el a gondokat, Gumiember sok kis gyenge próbálkozása elhamvad, ott marad, hol helye van, a pokolban, idefenn más tűz van, nem éget, csak éltet, mégha mégoly veszélyes, inkább ez, mint a jéghideg, a savasan pezsgő, helyette pezsegjen az élet, a hullámvasút, nyikorgó fábol készült, nem a meredeksége a lényeg, s tudom, össze is omolhat, de ez túl pesszimista gondolat, minek?, a kristálypoharak sem félnek, nem kellenek az üvegvitrinek, csak csengjenek, ha egymás mellé kerülnek...
Csend van, mindenki engem néz, elhallgattak a beszélgetések. Azt hiszem, egy kicsit belelovaltam magam, de sebaj. Szemből Tom mosolyog rám.
  -Te be vagy lőve...
  -Nem, de majdnem. Már józanodok, de ez átmeneti állapot.
  -Úgy legyen.
  Csak bólintok.
  -Eriggy haza, nincs ma itt semmi keresnivalód.
  Újabb bólintás, lassan távozok, mögöttem újra csendes morajba fullad a kocsma.

2004-07-14T12:28:00.000+02:00

-Olyan nyúzott vagy, Edgar...
  Fáradt mosolyra futja csak az idézet hallatán, fölhajtom a tequilámat, és szélesítem a mosolyom, messze nem az igazi.
  -Így jó?
  -Frászfenét. Zűrös az élet?
  -Zűrös bizony. Zűr a munkában, zűr az életben, zűr a lelkemben, zűr az űrben...
  -Még mindig nagy a hajtás?
  -Finoman fogalmazva. Napi klenc óra, szombat is munkanappá lépett elő, néha már csak egy hét alvásra vágyom, egy gondolat kivételével. Azt hiszem, idén ez is lesz a nyaralásom, ha kész leszünk, egy hétig otthon punnyadok majd. Gumiember is hozza a formáját. Hogy finoman fogalmazzak, rendszeresen túllépi a hatáskörét, most épp saját hatáskörébe helyezte az irodánk berendezését. Most még viccelődünk vele, de ha rajta múlna, eljönne az az idő, amikor öltönyben, nyakkendőben kellene dolgoznunk. Amit pedig csinálnia kellene, azt is rosszul csinálja. Pár napja leültem vele négyszemközt beszélgetni. Rém udvarias voltam, hátraszorítottam emberevő hangulatomat, és finoman, visszafogottan elmondtam neki, mit csinálnék másképp, ha projectmanager lennék. Mivel nem rombolnám a morált, mivel építeném, melyik dolgozóit kellene jobban megbecsülnie, hogy kellene szervezni a munkát, és hogy talán higgyen annak egy munka fölbecsülésében, aki ért hozzá, ha már ő hozzá se tud szagolni. Nem sok eredményét látom. Azt hiszi, ő a főnök, mindenben. Téved. A munka csak azért halad, mert mindenki tudja, mikor kell őt mellőzni, no és persze mindenki tisztában van a saját feladatával. De miért vállal el valaki ilyen munkát, ha nem ért hozzá?!
  -Héhéhé! Nyugi, ember, ez csak meló!
  Szusszanok egy nagyot, hogyom kiáramolni a megint összegyűlt dühöt, amit a mérhetetlen inkompetencia ébreszt.
  -Igaz. Csak meló, tehát harmadrangú.
  -És mi van az első meg másodrangúval?
  -A másodrangú nem is olyan vészes. Az élet megy tovább, a lakás alakul, elkészültem az étkezőgarnitúra átkárpitozásával. Komolyan mondom, igazi örömöt okozott az egész napos szellemi robot után, amit mellesleg még mindig szeretek, szóval a robot után leülni, és monoton fizikai munkát végezni. Szöghúzás, szöghúzás, szöghúzás egy órán keresztül, aztán méretre vágni az anyagot, és szögelni, szögelni, szögelni... - elmosolyodom, sokkal jobb kedvvel iszom meg az időközben elém került újabb tequilát, most meg is forgatom a számban, élvezem az ízét, csak aztán rágcsálom el a citromot.
  -Akkor hol a zűr?
  -Rejtve. A mosogatnivaló szépen gyűlik, legtöbbször csak hazaérek, és szinte ahhoz is zombi vagyok, hogy olvassak. Tegnap még táncolni sem mentem, nem volt hozzá hangulatom. Majd vasárnap. Bár akkor meg unokatesóm szülinapi bulija lesz. És az anyagiakról még nem is beszéltem. Ez a hónap nagyon necces lesz. Meglátjuk. Szóval laposodik az élet is, de lesz ez még így se, csak legyünk túl ezen a pár héten, hónapon.
  Tom közben kitölt egy újabb pohárral, és megkerülve a pultot egy asztalhoz viszi, le is ül, onnann néz vissza rám. Körbenézek, ebben az időpontban nincs más vendég. Megvonom a vállam, lecsusszanok a bárszékről, és leülök az asztal túloldalára, jól is esik, fáradt vagyok.
  -Igyál előbb, aztán jöhet az elsődleges direktíva.
  Biccentek, lassan előkészítem a sót, citromot, majd megiszom az italom, pár pecig behúnyt szemmel élvezem.
  -Nincs mit mesélni róla, ezért zűrös. Meddig megy ez így? Ez volt a kérdés. Meglapulva... ajtó mögé bújva... Persze Little Johnnak egyszerűbb volt. Legutóbb megtudtam, erről akart velem beszélni, de már nem maradt rá idő, mennie kellett haza, várja Mr. Féltékeny. S a következő kitűzött időpont elmaradt, ezért még nem is kárhoztathatom, nem más elfoglaltság, csak gyógyulás. Hétvégén pedig otthon volt, vidéken. De hétfőn gondolt rám, Ő jelentkezett. Meg is lepett vele, ilyen ha egyszer fordult eddig elő. Nagyon jól esett.
  Csendben elmosolyodok, milyen apróságok képesek bennem tartani a lelket.
  -Háttérben egy barát, elmaradó randevú. Mostanság már csak az egyikért is szüntettem be kapcsolatot, fojtottam el magamban minden ezzel kapcsolatost. Az utóbbi időben kissé besokalltam. De ez más. Persze, persze... - emelem fel a kezem, ahogy levegőt vesz - ...mindig más. Tudom. De vele kapcsolatban szemétbe kerül az összes szilárd elhatározás, minden önvédelem. Próbálhatom cinikusan szemlélni a helyzetet, és nem mélyen belesüllyedni, míg nem biztos semmi. Isten bizony, próbálom. Próbálom átverni magamat. De minek. Úgy is tudom, semmi értelme. Most még hinni akarok. Mert ő más.
  -Értem én, értem... - hümmög mellettem, az üres poharammal játszik. Ez kissé zavar, én szoktam vele játszani. Persze az ő pohara.
  -Szóval ez van. Megyek, találkozom vele. Azt mondta, ne izguljak. Nem, tulajdonképpen nem izgulok. Ezt az érzést nehéz kategorizálni.
  Felállok az asztaltól, megvárom, míg Tom is felemelkedik.
  -Kössz mindent. Majd még jövök.

2004-07-04T23:18:00.000+02:00

Már ezerszer megbántam, hogy ide tértem be. A levegő füstös, ha hazaértem, moshatok hajat, és megetethetem a mosógéppel az összes ruhámat, az "úri közönség" talán csak az oldalamon lógó bicska miatt nem kötött még belém, a pohár piszkos, a citrom néhol már száraz. És mégis itt ülök. Pedig nem is vagyok lehangolt. Éppenséggel egész jól megvagyok, csak kissé elfáradtam. Bár ez most furcsa érzés, olyan karácsony elötti várakozás? Vagy vihar elötti csend? A fene se tudja. Csak a feszültséget érzem, ami lehet jó is, rossz is. Inkább intek az ötödik tequilámért. Máshol kellene meginnom, de lusta vagyok megmozdulni.
  -Na mia pálya?
  Atyavilág! Hiába mocskos a fickó, hiába villan ki szőrös mellkasa lyukas atlétatrikójából, a csaposok leckéjét jól fújja: az ötödik ital után puha a kuncsaft, lehet beszéltetni. No meg tovább itatni.
  -Semmi. - morgom oda, csak hogy lerázzam, de valahol még igaznak is érzem. Hisz annyi minden van, de most valahogy annyira felszínesnek tűnik mind. No de ebből elég, nem kell mindent túlragoznom, egyszerűen bíznom kell a Gondolatomban.
  -Lefalcót?
  -Affenét. - ez már csak ilyen egyszerű beszélgetés lesz, azt látom, gond nélkül rázódom bele a stílusba. Most meséljem el neki, hogy a Nő, akinek gondolatával fekszem, és ébredek, egy másik pasassal él, bár nem szereti, legalábbis ezt mondja, emiatt bújkálnunk kellene, aminek már a gondolatától feláll a hátamon a szőr, és még csak nem is látom, hogy Ő a kezét-lábát törné, hogy ezen változtasson? Minek? Csak azt szűrné le belőle, hogy "Ugyan, have'. Felecsd el! Nem is kellesz neki!" És a rémes az, hogy ez nekem is megfordul már a fejemben. Miért jó ez így? Vagy egyáltalán, miért elviselhető? Persze közben tudom, hogy van esély a változásra. Csak...
  -Felszarvaz?
  Megfojtom, az tuti! Hogy csalna meg, mikor még azt se jelenthetem ki, hogy a barátnőm? Azt hittem, az lesz. Remélem az lesz. Remélem ezt már vagy fél éve, és a remény nálam ritkán hal ki könnyedén. El is hessegetem ezeket a gondolatokat. Bizalmat szavaztam meg Gondolatomnak, segítem is, ahogy tudom, hogy változtani tudjon ezen a helyzeten. A többit majd meglátjuk.
  -Hagyjuk ezt.
  -Akkor a meló? - könyököl oda a pultra, látja, kemény dió leszek, de belead apait-anyait, hogy feltörtön. Juszt se teszem boldoggá.
  -Nincs vele gond.
  Nincs is, csak hajtós. Most vagyunk túl három megfeszített héten, előttünk van még három. Gumiemberrel már jobb hangot ütök meg, lehet, kiüvöltöztem magam, lehet, csak túllendültem a holtponton, a hét vége felé valahogy nyugodtabban toleráltam a takintélyszerző próbálkozásait. A szombatot az iroda költöztetésével töltöttük, de ez csak azoknak volt fárasztó, akik rosszul viselik a tétlenséget, a várakozást, mert ment minden a maga útján, csak néha lassa. De az új hely jó, kényelmes lesz. "A" kategóriás irodaház, ahogy szaknyelven mondják. Az egyetlen, akinek joga van emiatt fáradtnak lenni, az a rendszergazdánk. A legnagyobb felelősség az ő vállán nyugszik: hétfőn mindenki dolgozhasson tovább, mintha mi sem történt volna. Elismerésem, hogy bírja.
  -Akkor a meccs! - csillan meg a hamis felismerés a szemében. Egye fene, csak hagyja már abba...
  -Ja.
  Pedig nem. Minden gondolatom azt súgta, hogy a meccset társaságban kell nézni. Láttam is, hogy Gondolatomnak már nagy társasága van, így be se küldtem a meglepetésem, lehet, hogy többen lepődtek volna meg a kelleténél, majd megkapja máskor. Továbbmentem táncolni, persze a TV ott is be volt kapcsolva, és társaságom s akadt. Én drukkoltam csak a kis csapatnak, csúnyán is néztek rám, mikor örömtáncot lejtettem: a névtelenek vezetnek a nagy nevekkel szemben. Valahogy ez olyan helyénvalónak tűnt. S meg is tartották az előnyüket. Helyes.
  -Ugyan, majd máskor nyernek.
  Pontosan.
  -Ja.
  Pont ezért jó, hogy most azok nyertek, akiknek ez volt a nagy esélyük, hogy nevet szerezzenek.
  -Tőccsek?
  -Nem, kössz, lépnem kell.
  Megyek bizony. Fizetek, és megyek. Egyik kricsmi rosszabb, mint a másik, de ez volt eddig a legroszabb. Legalább majd tudom értékelni a többit.

2004-06-28T23:47:00.000+02:00

-Komolyan mondom, ez a találkozások estéje...
  A csapos felnéz, finoman leplezi, hogy örül a látványomnak... naná, jó kuncsaft vagyok. Vagy voltam, mostanában ritkábban nézek be. Vagy tényleg örül. A fene se tudja, nem is kellene, hogy érdekeljen. De akkor meg minek foglalkozok vele ennyit? Lehet, hogy mégis érdekel. Érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Hiú vagyok, na.
  -Jössz nekem egy mesével.
  Meglep ez a közvetlenség, de igaza van, megígértem még valamikor. Ez az átka, ha valahová gyakran jár az ember. Megismerik. Megjegyzik. Majd az elém tolt pohárra nézek, a tetején ott díszeleg a citromszelet. Oké, előnyei is vannak, ha ismerik az embert, el is mosolyodom, pedig azt hittem, azt ma már nem fogok.
  -Ott a pont.
  Kicsit csigázom még az idegeit, szép lassan iszom meg az átlátszó nedűt, forgatom a számban, hagy keveredjen a sóval, majd csak aztán mosom át az ízt a citrommal.
  -Gondolom téged Éjangyal meg Őzike érdekel. Tavalyi hó. Éjangyal egy egyenes kérdést szegezett nekem: Miért írtam neki olyanokat, amilyeneket. Egyenes választ adtam neki. Persze ő sejtette, mondta, de most nem akar komoly kapcsolatot, jelenlegi életébe nem is férne bele, túl zűrös, de nagyon jó velem találkozni, blablabla. Mese habbal! Lehet, csak le kellene támadnom, és mindez úgy omlana össze, mint egy kártyavár. De leszarom. Azaz leszartam. Elegem volt a hülye játékokból. Ha azt mondja, nem kellek, elhiszem, és magára vessen, ha másképp van. Adj mégegyet!
  -Jó, jó, de ezt már korábban is sejtetted. De ott van Őzike, aki olyan nagyon oda van, és mégsem... - közben persze tölt, hiába, csak beszélni és inni nem lehet egyszerre, beszélni és tölteni igen.
  -Az is mese habbal, vagy a felvezető szöveg volt az. Szép lassan rájöttem, mit akar. Csak annyit, hogy tánc közben megkapja tőlem azt a tüzet, amit otthon az ágyban nem kap meg. Táncos vibrátornak használ, ba...! – oldalt nézek, hölgyek is ülnek a pultnál, hát elharapom.
  -Balettpatkányt csinál belőlem. Azaz csak csinálna. Most már nem érint a dolog. Bebukta. Persze erről nem csak ő tehet. Az idő is ellene dolgozott. Mert találkoztam valakivel, akivel még tavaly ősszel ismerkedtem meg.
  -Ááá, a találkozások.
  -Ez még nem az. Még a múlt hét eseményei.
  -Gyakrabban kellene jönnöd.
  -Affenét. Akkor is kimaradnék, előbb vagy utóbb, elvonókúra miatt... - vigyorgok vissza, miközben intek a következőért.
  -Ahhoz még sokat kell innod...
  -Csak szeretnéd. De úgy sose haladna a lakberendezés. – majd megiszom az időközben elém került felest, só-tequila-citrom, és visszakanyarodok a félbeszakadt témához.
  -Anno játszottam egy internetes játékkal. Egyszerű volt, de kiélhettem íráskényszeremet. Ott megismerkedtem valakivel, akinek a stílusa felkeltette az érdeklődésemet. Gondolatom. Gyakorta tudtam, mit gondol. Gyakorta volt, hogy ugyanarra gondoltunk, s hamarabb mondtam ki. Többet gondoltam rá, mint sokakra, pedig rövid ideje ismerem. Mindig ott volt bennem, a gondolataim közt, onnan kezdve, hogy személyesen is találkoztam vele. Akkor még barátja volt, hosszú kapcsolat, épp haldoklott. Megvártam, míg meghal, s újra találkoztunk. Egyre sűrűbben, egyre inkább. Lassan haladtunk, ebben mindkettőnk, vagyis egyikőnk se volt hibás. Elszúrtam, elszúrta. Talán túl sokáig volt csak a gondolatom, talán egyszer nem éreztem, mit gondol, talán ő gondolta rosszul. Mindegy. Eltűnt, akkor fájt nagyon. Nem volt a barátnőm, mégis jobban megviselt, mikor elment, mint korábban bármi bármikor. Kifele ebből persze egyre kevesebb látszott. De maradt a Gondolatom. Később tisztáztuk a helyzetet, ha a gondolatok kisiklanak, a szavak segítenek. Tévedtünk mindketten, de a világ változik. Nekem akkor volt barátja kavart be, majd akadt egy fiatalabbik.
  A rádióból a Boleró szólal meg, pár másodpercre belefeledkezek.
  -Elbúcsúztunk, nem örökre. Maradt a Gondolatom. Néha tartottuk a kapcsolatot. Rövid üzenetek, helyzetjelentések. Sosem közeledett, s szép lassan beletörődtem, hogy csak szép gondolat marad. Mígnem felszínre nem lépett újra, nem kis meglepetésemre, őszinte örömömre. S találkoztunk. Megtudtam, újra az exbarát, újra haldokolva. Ismerős esőkabát. Ha felveszem, onnan jöhet megint a hidegzuhany. De a Gondolatom mellet nem. Elvarázsol. Mindig az a gondolatom támad, hogy ez több lehet, ez más, ő az, akinek szívesen ismerném, hallgatnám, élvezném minden gondolatát. És ezek néha nem csak gondolatok. Szavak. Elhangzanak, összeérnek, együtt mozdulnak.
  Ravel gyorsítja a tempót, én mégis lassítok.
  -Ma találkoztunk volna újra. S elmaradt a megbeszélt, de az indoka jogos volt. Innentől kezdődik a találkozások éjszakája. Mert úton Esőkirályhoz a villamoson vele futottam össze. Gondoltam, hogy így lesz, s figyeltem. Így lett. Nem kell elhinned. Inkább tölts még egyet.
  Míg ő a pohárral, tálkával bajlódik, folytatom.
  -Nővérével volt, útban hazafelé. Együtt ültünk be végül hármasban egy sörre, beszélgettünk, s mikor úgy alakult, hazafele kísértem. Ekkor jött a második találkozás, volt exbarátja, s így a mostani féltékeny tűnt fel. Elvitte a Gondolatom, azóta is ezen gondolkozom. Pár lépést se tettem onnan, mikor egy régen nem látott táncpartnerembe botlottam, futó köszöntés volt csak. Utánanéztem a távolodó gondolatoknak, majd felszálltam a villamosra, hogy hazajussak, s hogy teljes legyen a kör, Égrajzos lép mellém, kicsi lány ugyanazon játék emlékeként, mint Gondolatom. Hát ez van. Ezt még megiszom, aztán megyek. Jobb, ha alszom, holnap minden gondolatommal együtt korán kelek.
  Fizetek, ilyenkor kicsit sajnálom, hogy a tequila nem ingyenes, de ez buta gondolat, nem is az italt fizetem meg.
  -Kösz, hogy meghallgattál.
  Tom csak morog valamit biccentve az orra alatt, meg is lep, de lehet, hogy csak rosszul hallottam, az ne lehet, hogy azt mondta, amit. De megtorpanásomra megismétli.
  -Legközelebb leülhetünk egy asztalhoz is.
  Halványan elmosolyodom, úgy bólintok. Furcsa este ez.

2004-06-21T17:24:00.000+02:00

-Nézzd már! Te még élsz?!
  -Ja. - vakkantom vissza Tomnak, majd ledobom magam a bárpultra. - Bár mindent elkövetnek, hogy gyomorfekély vagy szívroham vigyen el...
  -Elhavaztak melóval? - érez velem együtt rögtön jól ismert csaposom, s már tölti is a tequilámat, persze nem utasítom vissza.
  -Az nem kifejezés. De nem is ezzel van a legnagyobb gond.
  Felhajtom az italt, szinte csak jelezve a járulékos mozdulatokat, majd kifakadok.
  -Az még hagyján, hogy megkérdezi, mennyi idő kell a munkámhoz, majd a kért hat hét helyett hármat kapok! Nem esett jól, de értettem, mikor bejelentették, hogy ha csúszunk a projektel, nem biztos, hogy megkapjuk a biztosra ígért jutalmat! De az már kevésbé volt vidám, mikor finoman megfenyegettek minket, aki nem dolgozik százhúsz százalékon, az a projekt vége után repülni fog...
  Felnézek a csapos lassan nyúló arcába.
  -Ugye milyen kedvesen tudnak minket motiválni?! Fél perc alatt zendülésveszélyes állapotok uralkodtak el. Hogy tud egy projektmanager ennyire mellényúlni?! Segond, látván, hogy lázadozunk a várt hatás helyett, gyorsan visszavonták, nem, dehogy, természertesen mindenkinek lesz munkája később is. Azután ezt vagy elhisszük, vagy nem. Én a magam részéről tamáskodom. A kést már belénk vágták, attól, hogy kihúzták, az még vérzik.
  Intek még egy italért, csak hogy lenyugodjak, bár érzem, hiú ábránd.
  -És ez még nem minden! A kiadónk enyhén szólva be akar keményíteni, és baromságok miatt nyavajog, a kákán is csomót keres. A projektmanagerünk meg gumiból van, arra hajlik, amerre rúgják, úgyhogy megpróbálja ezeket behajtani rajtunk, akár jogosak, akár nem. Belekontárkodik mindenbe, rabolja az amúgy is szűkre szabott időnket, és még fel is... oké, lenyugszom.
  Ennek érdekében szép nyugodtan fogyasztom el a következő pohárkát.
  -És munkán kívül?
  Csak megcsóválom a fejem.
  -Hol érek én rá arra gondolni...? Persze zajlik az élet, de most visszamegyek dolgozni. Százhúsz százalék. Majd beugrom később is.
  Fáradtan intek, a pulton pénzt hagyok. Vár a gálya.

2004-06-02T12:08:00.000+02:00

-Ahoj, Tom! Csak beugrottam, ahogy ígértem.
  Ledobom magam egy bárszékre, és megvárom, míg elém kerül a pohár.
  -Ennyi most elég is lesz... - szórom a sót a kezemre, majd játszom végig a rituálét.
  -Szóval...?
  -Szóval. Táncoltam, megjött ő is, Őzike. Azután felkértem. Azt mondja, örül, azt hitte nem jövök el. Viszont tánc közben tartottam a távolságot, a fenének se kell, hogy megint felizgasson, aztán ott maradjak lógva. Hát ezt szóvá is tette, miért táncolok vele, ha nem szeretnék táncolni vele. Kicsit kimért és hűvös lehettem, felvilágosítottam, hogy most úgy táncolok, ahogy másokkal is szoktam. Ezt is szóvátette. Nem érdekelt, vegye észre magát. Később is táncoltunk, akkor már nehezebb volt fenntartani a falat. Úgyhogy a tánc végén megmondtam, mostantól egy ideig tényleg nem táncolunk. Addig, amíg nem kell magamat pajzsolnom ellene. Zokon vette. Igaz, csak később, amikor látta, hogy hiába figyel, hiába szemez, hiába mosolyog, nem kérem fel. Kicsit megsajnáltam, ezért odaültem mellé, hogy elmondjam, ez nem bosszú, nem bántani akarom. Akkor táncoljunk, mosolyodik el ő. Fájt neki a nem. Nekem is fájt, de ő azt akarja, hogy úgy táncoljak vele, mintha nem lenne barátja, ami viszont nekem eléggé fájdalmas. Úgyhogy nem. Kicsit morcos lett ezt hallva. Nem mondom, hogy nem érdekel. Csak nem érdekelhet. Nem vagyok játékszer.
  Ellököm magam a pulttól, megint felment az agyvizem, jobb ha megyek.
  -Nos ennyi. Megyek tovább, adios.

2004-06-01T15:09:00.000+02:00

-Hé, Tequila!
  Visszafordulok az ajtóból, kérdőn emelkedik meg a szemöldököm.
  -Ne lépj már le, ember! Meghívlak még egyre, csak mondd már el, mi van Őzikével!
  Elgondolkozom az ajánlaton, nem az ingyenpia vonz, de Tom annyiszor meghallgatott már, megérdemli, hogy ismerje a folytatást. Biccentek, és visszasétálok a pulthoz.
  -Megdumáltál.
  Persze az üzlet az üzlet, megvárom, amíg elém teszi az italt, csak aztán kezdek bele.
  -Ott hagytam abba, hogy hosszú, és hol kellemetlen, hol igen kellemes beszélgetés közepette közölte velem, imád, én kellek neki, de a barátját nem hagyja ott. Majd felcsillantott pár reménysugarat, csak hogy nekem nehezebb legyen. Ezen remekül elrágódva telt a hétvégém, míg el nem mentem megnézni egy másik előadását, tűrhető volt, majd át táncolni. Előtte még megkért sms-be, ne hozzam kínos helyzetbe, ne várjam meg a színház előtt. Jó, vártam helyette a milongán. Meg is jött, de egy másik srác hamarabb kérte fel. Segond, addig táncolok mással, majd felkérem később. De még mindig mással, még mindig mással, még mindig ugyanazzal. 45 percen keresztül. Mikor ő kért még, hogy azért ugye táncolunk...
  Megcsóválom a fejem, só-tequila-citrom, majd folytatom.
-Kezdett megtelni a hócipőm, az apró rózsát, amit vittem, letettem az asztalára, és leléptem haza. Hamarosan kapom az sms-t tőle, köszöni a rózsát. Kicsit nem értettem a helyzetet, hát rácsörögtem, s megkérdeztem, hogy ha már ma nem, holnap találkozhatunk-e. Nem. Elég kategorikusan. Majd kis csend, és visszakérdez, miért mentem el. Megmondtam neki. Utálok sorban állni.
  Sóhajtok egy nagyot, megmasszírozom a szemem, már megint hagyom, hogy egy nő jobban kikészítsen, mint szeretném.
  -Aztán úgy döntöttem a duzzogás csak 5 éves korig old meg dolgokat, és visszamentem az Urániába. Még mindig a másik csávóval táncolt, a szervezők által bejelentetten az utolsó számot. Segond, határozott vagyok, rábeszéltem őket, hogy még egy számot tegyenek be, és lekértem a leányzót. Persze jött, simult, táncoltunk.
Azután elkísértem, és kitérő csevegések után a fejéhez vágtam pár dolgot verbálisan. Summázva, hogy ne szégyenítsen meg azzal, hogy szándékosan kerüli a táncot velem, egyszerűbb, ha megmondja, tartsam távol magam tőle. Hagyja ott a karpekját, ha engem akar. Ha meg nem, nem mondja azt nekem hogy igen, és ne nyisson kiskapukat. Mindezt persze többször, hogy biztosan elgondolkozzon rajta. Majd elváltunk. A konkluzió részéről az volt, hogy tudja, hogy ez a kapcsolata előbb-utóbb véget ér, de még nem érett meg rá a helyzet... - halk kacaj, már-már eszelős, a linkelés egyik díszpéldánya ez a mondat - ...és persze nem kér arra, hogy várjam meg. Meg is mondtam neki, várni nem várok, döntsön, vagy otthagyja, vagy megváltoztatja azon véleményét, miszerint nem hagyja ott. Más alternatívát nem fogadok el.
  Felállok a bárszékről.
  -Nos, ennyi, Tom. Ma este táncest, ha van mersze, és eljön, lesznek újabb fejlemények. Majd beugrom, és elmondom. Ha lesz hozzá kedvem.

2004-05-28T12:41:00.000+02:00

A távozó lány után nézek, egyszerűen gyönyörű... Ezen még túl is tenném magam, de kedves, intelligens, és már szinte olyan, amilyet évek óta keresek. Megvárom, míg eltűnik, és a pincér után intek.
  -Egy tequilát, silvert.
  -De uram, ez egy vegetáriánus étterem...
  Kifogások, mindig csak kifogások. Nem elég a Nőtől, már a pincértől is?
  -No és? Nem disznósültet kértem... - valami lehet a hangomban, nem fenyegető, hanem inkább lehangolt, mert csodák-csodája, a pincér távozik, és hamarosan egy csésze tequilával tér vissza. Úgy tűnik, vigyáz a látszatra. Leteszi elém, és maga is leül.
  -Kitette magát?
  Felszalad a szemöldököm, ebben a pincérben egy csapos veszett el. Persze nem várja meg az ötödik pohárkát, lehet, bölcsen is teszi.
  -Affenét. Az elmúlt fél órában azt mondta el nekem, hogy abban a pillanatban lángra gyújtottam, amikor meglátott, és ez azóta még csak fokozódott. De másfél éves kapcsolata van, és se megcsalni, se otthagyni nem akarja a barátját. Nem lenne ezzel semmi baj, ha nem lenne kölcsönös a dolog. De az. Közben pedig látom, hogy olyan, még olyanabb, szinte tökéletes, lehet, hogy Őt keresem évek óta. Még most is remegek belül, szörnyű érzés, hogy Ő az, és nem lehet...
  Hogy megnyugodjak, fogom a citromot az előző teám mellől, só nincs, de most megvagyok nélküle, felhajtom a csészét, közben jövök rá, hogy ebben bizony nem 5 centi, hanem majd egy deci van, de sebaj. míg elrágcsálom a citromot, a pincérből előtör az emberi kíváncsiság.
  -De akkor miért mondta ezt így el?
  -Remek kérdés. Talán mégsem olyan biztos benne, hogy nem akarja otthagyni a barátját. Hisz nemrég egyszer már majdnem otthagyta. Vagy csak szerette volna teljesen letisztázni a dolgot. Még ha ezt sebbe öntött alkohollal is teszi.
  -És most mi lesz?
  -Mi lenne? Régebben mindent megtettem volna, hogy elhódítsam. Most nem. Csak éreztetni fogom, hogy vagyok, és hagyom, hogy döntsön. Legalábbis ez a terv. Nos, köszönök mindent... - veszek elő egy bankjegyet, bőven fedezi a rendelteket, igencsak bőven.
  -Adios.
  -Viszont látásra, uram.

2004-05-26T18:20:00.000+02:00

-Őzike, Őzike...
  A fény felé tartom a poharam, egy ideig csak átnézek rajta, tiszta, itt rendesen mosogatnak. Majd lehajtom az italt, és elrágcsálom hozzá a citromot is.
  -Persze lehet, hogy csak a tánc. Vagy lehet, hogy nem. Lehet az élet egy újabb csapdája. Vagy lehet, hogy nem. Dömperként kell viselkedni, menni előre, bármi is lesz, ha ilyeneken töröm a fejem, csak megfájdul.
  Kinézek a csaposra, aki szemmel láthatóan nem érti. Egye fene, megmagyarázom neki.
  -Őzike. Tangós, mint én. Már egy ideje rendszeresen összefutunk táncesteken. Velem táncolt először úgy, hogy élvezte is. Azóta is velem szeret táncolni leginkább. Aranyos, közvetlen. Túl közvetlen. Azt hiszem, ezt már nem is kell továb ragoznom. Eléggé felkavaró, nem mondhatnám, hogy távolságtartó. Legtöbbször semennyire sem. Néha meg hirtelen egy kicsit. De aztán ez elolvad megint. A forgatókönyvnek ezt a részét már ismerem, mint ahogy a kommersz folytatást is. Majd meglájuk, mi lesz.
  Felnézek újra, a tekintetén látszik, hogy még mindig ködös vagyok, de bólogat megértően, ahogy kell.
  -És ott van Éjangyal. A nők vajon sportból húzzák a férfiak agyát? Rendeznek nekik ebből olimpiát? Tegnap este felhívtam. Sajnos ma mégsem ér rá, de nagyon szeretne velem találkozni. Mondtam neki, hogy rendben van, majd szól, ha ráér, én többet nem kérdezgetem. Kezdem megalázónak érezni. Bár ezt már nem mondtam. Idáig még rendben is van, tudom, mi a helyzte, és az nem csúszott ki a kezemből, csak más irányt vett. Kitaposott ösvény az is. Erre elbúcsúzik, további szép estét, érezzem jól magam, gondoljak rá, hátha úgy könnyebb. Most ezt miért?!
  Persze ezt sem érti, amúgy is, gőze sem lehet, ki is Éjangyal, és egyáltalán, miért gond ez. Nem baj, nem is ezért mondom, csak rendszerezni próbálom ezt a gordiuszi csomót, mely haladván a korral acéldrótból van, nyiszálni sem lehet. Nem is terhelem tovább, fizetek, biccentek, és megyek.

2004-05-24T23:42:00.000+02:00

-Ej de jól esik! Nyugodt, alkoholmentes egy hét volt, egyszerre pihentető és fárasztó.
  Visszahelyezem a poharat a pultra, pontosan a kis tányérka közepére, a citrom héját pedig, mely köztudottan a legegészségesebb madár, a pohárba ejtem.
  -Nem mondom, hogy semmi nem történ, mert azért igen, de szemben a korábbi hetekkel, amikor minden estére jutott program, ez a hét pihentetően üres volt.
  -Gondolom, hétfőn azért elment játszani, ahogy szokott?
  Meglepetten nézek fel, nofene, úgy tűnik itt már jártam. Persze ez annyira nem meglepő, közel van alakuló kis otthonkámhoz, betérhettem már ide. És valószínűleg még be is fogok. Segond, legalább nem kell a kályháig visszamennem.
  -Bizony, mint ahogy ma is. - mosolygok a csaposra.
  -Kedden pedig táncolni volt...
  Hmmm... lehet, hogy ha sokat iszom, sokat beszélek? Egye fene, sose zavart, ha ismernek.
  -Naná. És jó is volt. Lényegében a héten csak táncos programjaim voltak. Kedden, szombaton, vasárnap. Kedden a PEC-ben. A hangulat csodás volt, még az utcán is táncoltunk. Arietta akkor se volt közeledőbb... - felnézek, de úgy tűnik, képben van - ...jól elvolt egy másik krapekkal. Így viszont megismerkedtem Őzikével. Őzike színésznő, karcsú, fantasztikus mozgású, csodás tekintetű leányzó. És a nyelve is jól fel van vágva. Szintén kezdő leányzó, de nagyon tehetséges. Köztünk legyen szólva, innen a bal vállam fölül a kisördög azt súgja, csak én vagyok már ennyire jó táncos. A jobb vállam fölül a kisangyal erre pedig csak bólogat. - vigyorodok el. - De én középen tudom, hogy tényleg van hozzá érzéke. Persze az is igaz, hogy eleddig csak két olyan nővel találkoztam, akikről egy rövid ideig azt hittem, hogy nincs érzékük hozzá. De ők is megtanulták már. Tehát reménytelen eset nincs. Ő pedig különösen nem az. És igencsak elszánt. Majd az összes milongára eljár... milongának hívják azokat a táncesteket, ahol tangót táncolnak. - magyarázom a csapos felszaladt szemöldöke láttán.
  -És órákat is vesz az egyik előtt. Egy éven belül remek táncos lesz. Ő hat hónapot adott erre magának. Töltsön mégegyet, ha kérhetném.
  Megvárom, míg megkapom az italom, komótosan végigjárom a rituálét, majd letörölve a kezemről a maradék sót, folytatom.
  -Erről ennyit. A szombati napom házimunka és punnyadás, videózás Zerglinggel. Megfilmesített anime, igazán jó volt. Hülyegyerek... - idézek a filmből vigyorogva.
  -Este pedig kimentem a Margit-szigetre, a Víztorony tövében tartott a Harmónia tánciskola utcabált. Csak társastánc. Van annak már lassan négy éve, hogy a tangón kívül más táncot is tanultam, és kíváncsi voltam, megy-e még a keringő, a cha-cha-cha, vagy a jive. Megy. De azért akkor is azzal loptunk mosolyt a zenét szolgáltató tánctanár arcára, amikor valamilyen kimondottan nem tangó zenére, talán rumbára, tangó lépésekkel lejtettünk el előtte. Tangót kérem bármilyen zenére lehet táncolni!
  De nem, most nem mutatom meg, pedig a rádióból Tankcsapda szól, és egyszer már arra is tangóztam.
  -Vasárnap punnyadás újra, majd milonga az Urániában. Sokan ott voltak, Doktornő, akivel egy ideig gyakran sokat találkoztam, de aztán nagyon elfoglalt lett, Arietta, akinek a figyelmét valószínűleg felkeltette, hogy korántsem foglalkozom vele annyit, mint szerinte kellene... ugyanis előző alkalommal nem is táncoltunk, és most is csak az est vége előtt kértem fel, rá is kérdezett, kedden jövök-e, és akkor ott találkozunk. Persze hogy megyek, úgy terveztem.
  Bólintok magamnak, a fene se érti a nőket. Mért kell úgy kezelni őket, mintha értéktelenek lennének, és csak ekkor tűnhetünk mi értékesnek? Ehh, mindegy, az élet axiómáin kár törni a fejemet.
  -Ott volt Őzike is, szintén közvetlen, ami, mint tudjuk, veszélyes, de mindemellett kedves, simulékony. Táncoltunk, beszélgettünk, aztán ment ki-ki a maga dolgára.
  Kiszámolom a pénzt, menni készülök.
  -Már csak a mai nap maradt. Igen, természetesen játszottam Esőkirálynál, de nem is ez a lényeg. Beszéltem telefonon Éjangyallal. Természetesen még mindig nagyon elfoglalt, de mindenképp találkozni szeretne velem, meg kell beszélnünk valamit. Tapasztaltabb férfikollegáim már tudják, ez mit jelent. A még tapasztaltabbak ezt már abból is tudják, ha kéthetente jut rájuk idő. Persze tévedhetek. De nem hiszem.
  Mosolyogva biccentek a csaposnak, jókora borravalót hagyva, ide még biztos visszatérek.
  -Ja, és csütörtökön beüvegezték az ablakaimat. Szépek lettek. - fordulok vissza az ajtóból.
  -No, Adios!

2004-05-17T18:38:00.000+02:00

-Mit is mondjak... rég volt már a hétvége. Elszállt, minden különösebb durranás nélkül.
  Zavartan forgatom a poharam, minek kérem ki az ötödiket is, ha nincs mit mondanom? No mindegy, magamnak főztem, egyem is meg.
  -Pénteken találkoztam egy régi kedvessel. Anno még ő tett lapátra, akkoriban jól megfogalmazott indok nélkül. Ő volt az első. Azután volt, hogy összefutottunk, de annak ellenére, hogy egyik volt kedvesemmel se tartottam soha rossz viszony, átlagosan 3 másodperc alatt egymás torkának ugrottunk. Ebben is ő volt az első, szerencsére egyben az egyetlen is. A különböző szemléletmódok... és rőzseszín szemüveg nélkül ezeket nehéz tolerálni. Lehet, hogy megkopott a toleranciám. Ezért inkább kerültem. Azután hosszú szünet után megmagyarázhatatlan kíváncsiság alakult ki bennem, mi lehet vele, vajon megváltozott-e. Ennek kiváltó oka talán egy távolba szakadt szépség, Búzavirág érdeklődése lehetett. No igen, neki még meg is kell írnom... - előveszem külsőagyamat, és ezt fel is írom, miközben folytatnám, de a csapos megelőz.
  -És, megváltozott?
  -Nagyon. - biccentek aprót. - Eltűnt sokminden, ami ugyan valamilyen szinten személyiségéből fakadt, de a felszínre már túljátszva került, és ezért hihetetlenül hiteltelenné vált. Valószínűleg ez irritált, ezért martuk mindig egymást. Maradtak ugyan allűrök, amire még felszalad a szemöldököm, de semmi olyan, amit ezen a szinten ne tudnék tolerálni. Az este kellemes volt, a társasága is, a többi nekem már nem számít.
  Felhajtom az italt, persze a rituálé nem maradhat el, az adja az ízét. Erről eszembe jut egy másik rituálé, és Búzavirág a darkpukkasztó estén, mire önkéntelenül elmosolyodom. Úgy még finomabb...
  -A szombatomat végigjátszottam Lélekvándornál Transporterrel és Medikával, jó volt nagyon, már hosszúra nyúlt a szünet. Magyarország két legjobb mesélője közül Lélekvándor az egyik. A másik Esőkirály. Vasárnap hazamentem a családhoz, hugom születésnapja volt, a délutánt pedig kisöcsémmel töltöttem. Este pedig kihagytam a táncot, helyette áthívtam Zerglinget, és két üveg sör mellett megnéztünk egy filmet. Üdítően tökéletes volt, és nem csak a Rémvadász után. Dark Blue, érdemes megnézni.
  Távozáshoz készülődök, fizetek.
  -Mondtam, hogy nem volt semmi különös. Talán majd ezen a héten. Bár Éjangyal nagyon elfoglalt, nem nagyon ér rám. Ez kissé fáj, de remélem, tényleg csak elfoglaltság. No, Adios.

2004-05-13T23:57:00.000+02:00

-Nem is tudom, hol kezdjem... Tudom, tudom, az elején, hisz magának van ideje. - emelem fel a kezeimet a csaposra nézve.
  -Nos, kezdhetném talán a hét elejével, de az magát úgy sem érdekli, csak játszani voltam Esőkirálynál. Persze jó volt, de hol van ez a válságoktól, amikkel traktálni szokták, nem igaz? Vagy kezdhetném keddel, átugorva a hétfőt, amikor is Csillagszórónál voltam. Csillagszóró egy tündéri leányzó, vele mentem először tangózni, ő ismertetett meg a moderntánccal, és egy bizonyos kiteljesedetlen szenvedéllyel, ami kordában maradt, lévén akkor barátja volt, aki nekem is haverom, és haverral az ember ilyet nem tesz. Valószínűleg csak kalandot keresett, s mikor komolyabban vettem a kelleténél, meghátrált.
Ennek már több, mint három éve. Persze most is érzem a régi szenvedélyt, talán ő is, de most is van barátja. Igaz, ez már nem haver, úgyhogy innentől csak a leányzón múlna... Na ne nézzen már rám ilyen megrovóan, erkölcscsősz! Azt mondják, akit el lehet szeretni, el is kell szeretni! Jó, persze, ez csak egy mondás, de bizonyos helyzetekben van alapja...
  Só-tequila-citrom. - Adjon mégegyet, lehet, hogy hosszabb lesz... - Megvárom, míg elém teszi, csak aztán folytatom.
  -De ugorjuk a keddet is, hisz semmi érdemleges nem történt, csak megcsináltam neki a gyakorló kardokat, és vívni tanítottam, szardíniás spagettit ettünk, meg megittunk egy üveg bort. Vagy még sem. Mert hiszen korán hazaértem, így úgy döntöttem, leugrom a PEC-be, hátha ott van Arietta. Ott is volt. Észrevett, nevetett rám, táncoltunk, majd mással is táncolt, s onnantól feledve voltam. Mikor lementem, még gondoltam, elkérem a számát, ne bízzuk mindig a véletlenre a találkozást, de hamar rájöttem, mennyire megalázó lenne csak arra várni, mikor szán rám egy pár pillanatot, hogy ezt az egyszerű kérdést feltehessem, hát búcsút intettem, és leléptem. Amióta felbukkant, rárepültek jópáran, semmi kedvem beállni a lihegők közé a sorba. Ha tetszem neki majd szakít rám időt. Lépjünk tovább. Szerda. Szép nap, szeretem, Éjangyal legtöbbször ezen a napon ér rá. Moziba mentünk, Kill Bill 2. Tarantino zseni, és ezen újra és újra elámulok. Mint ahogy Éjangyal szépségén, és hihetetlen, rejtett finomságán is. Csak talán lépnem kellene már, legalábbis úgy érzem.
  Felnézek, s pont azt a tekintetet látom, amire számítok.
  -Azt hiszi, olyan könnyű?! Tele van a fejem olyan baromságokkal, hogy ezt majd az alkalom hozza, ha olyan lesz a hangulat, érezni fogom, meg hasonlókkal. És ha nem érzem úgy, hogy ez a tökéletes pillanat? Akkor veszni hagyom, mint eddig már olyan sokszor. Az eszemmel tudom, hogy ez nem így megy. Volt már, hogy hirtelen elhatározásból, az alkalomra fittyet hányva megleptem a leányzót, és jól sült el. Ellenpélda meg nincs. Úgyhogy csak meg kell emberelnem magam.
  Ennek örömére só-tequila-citrom, és intek, jöhet a következő. Ihattam már eleget, mert elég bő lére eresztem, az alkoholtol igencsak beszédes leszek.
  -De térjünk vissza egy percre szerda reggelre, a konditerembe. Leóval járok le oda, no nem a Kapribogyóval. Pár héttel korábbra visszakanyarodva: jó csávónak tartom magam, és erre az elmúlt fél évben a fent említett helyszínen csak ráépítettem, de azért az mindkettőnket meglepett, mikor egy korábban már alaposan szemrevételezett, szőke, kékszemű, karcsú leányzó odajött, és ismeretlenül megérdeklődte, hogy aznap megyünk-e a szaunába, merthogy mehetnénk együtt. A szauna az edzőterem tartozéka, nagyjából ilyen hosszúságú gondolat idejéig tartott túltenni magunkat első döbbenetünkön, és elég frappánsan megbeszétük a szaunázást 25 perccel későbbre. Majd a leányzó el, mi pedig aktívan nem értettük a helyzetet. Ez az arcunkra is volt írva. Később a szaunában láttuk, bikiniben is igen jól mutat, kedves, nyílt, értelmes. Ő Kolibri.
  No igen, kicsit elmerengek a leányzón a poharamat forgatva, majd folytatom.
  -Aztán én leléptem, dolgom volt, Leó még elment vele a Ligetbe napozni, beszélgetni, a számát is elkérte. Pár napra rá fel is hívta, s kapott egy elutasítást, a leányzónak barátja van, kéri, Leó ne értse félre, ő ilyen közvetlen. Zerglingnek erre a mondatra minden bizonnyal kicsattanna az alkarpengéje, de lassan én is eljutok erre a szintre. No de ne szaladjunk ennyire előre. Leó azonnal lépett, én a hideg távolságtartást választottam, érdekelt ugyan a leányzó, de kíváncsi voltam, ha barátja van, mit akar tőlünk, s ugyan melyikőnktől. S ha már Leót lepattintotta randi szempontjából, tőlem akar-e valamit. Ritkán jár reggel, így eltelt kis idő, míg újra összefutottunk, akkor már hármasban mentünk utána napozni. És igen, meglehetősen közvetlen. Nem vagyok rossz vallató, repkedtek a baráti beszélgetésbe csomagolt keresztkérdések, de barátról egy árva szó nem esett. Bezony. Adott egy klasszis nő, aki konditeremben vadidegen srácokkal ismerkedik... - rávigyorodok a csaposra - ...ez eddig érthető is..., de ha barátja van, ezt miért teszi? Én nem örülnék, ha a barátnőm a Ligetben két másik csávóval flörtölne. Segond, gondolatban megvontam a vállam, vagy hazudik, és nincs is barátja, vagy csak unja, és lecserélné, megcsalná, kalandra vágyik. Felőlem... nem vagyok semmi jónak elrontója, de erre én egyértelműbb jelzéseket várok. Hát szerda reggel megkaptam. Azaz azt hittem. Rég nem volt már, de most megint felbukkant, ő jött köszönteni minket, leszólta a hajamat, jogosan, fodrásznak tanult korábban, sajnálkozott, hogy sok a munkája mostanában, ha ráérne, személyesen tenné rendbe a fejemet. Aztán szauna, kötetlen csevely, barátról továbra is méla kuss. Liget, napozás, férfiak közt van egy aranyszabály, keresd a testkontaktust, s ha viszonozzák, lépj tovább... nos hát ő kereste. Nem baj, ő csak közvetlen fajta. Az se számít, hogy számított ránk aznapra, 3 Túrórudival érkezett, nekünk hozta a napozás időtartamára. Ő csak közvetlen, én meg nem hiszek a fiú-lány barátságban.
  Felemelem a kezem, mintegy magamat megállítva.
  -Tudja, kitől kaptam utoljára Túrórudit?! Három és fél éve Csillagszórótól. Na, ő nem csak közvetlen volt! Séta ki a Ligetből, nem tudom már, hogy hozta a téma, de a fenekére csaptam, s Leó is a túloldalról, és még csak meg sem botránkozott. Közvetlen. Legyen. Vissza gályázni, de később meghívtam vacsorázni, hisz olyan elfoglalt, hogy főzni sincs ideje, ezt megtudtuk délelőtt. Magamhoz hívtam, én főztem volna, szándékosan és nyilvánvalóan átlépve a barátság kényelmes álarcát. A reakció ma délelőttig váratott magára, köszöni a meghívást, meg örült is neki, de nemet kell mondania, ez már nem fér bele a kapcsolatába. Nekem nincs alkarpengém, de ilyenkor hiányolom. Világ férfiai, okuljatok ebből, nem léteznek jelek! Hogy is írtam még valamikor régen?
  Só-tequila-citrom, csak hogy megnedvesítse kiszáradt torkomat, mielőtt öblös hangon szavalni kezdek.

Jelek, hiszek, és jönnek a nemek.
Újra.
Jelek. Mégsem.
Jelek, hiszek, és jönnek a nemek.
Újra.
Jelek. Nem hiszek.
Jelek. Jelek.
Bizalom, hiszek, és jönnek a nemek.
Újra.
Jelek. Félelem.
Jelek. Hitetlen.
Jelek. Lekéstem.
(Nem is volt ilyen.)

-Régen írtam, azóta már volt ilyen is. - nézek ki egy pillanatra a csaposra.

Újra.
Jelek. Nem néztem.
Jelek. Nem kértem.
Jelek. Nem hagytak.
Jelek. Szeretnek.
Jelek. Hiszem, bízok, szeretek.
Jelek, és közben jönnek újra a nemek.

Jelek!
Nem kérek többet,
Elegem van belőletek!
Mindig többek vagytok,
És mindig kevesebbek!
Magány voltam eddig,
Most Vezér leszek,
Követnek majd a hitetlenek,
Követnek, pedig nem megyek,
Egyhelyben állok, így nem lehet.
Egyet teszek, pedig kelletek:
Köpök rátok, Jelek!

  Só-tequila-citrom, ez egy készséges csapos, kérnem se kellett.
  -Szóval ennyit a túl közvetlen nőkről. A mai napról nem is szólnék, csak munka, közben ez a kapcsolat, ami nem bír el többet, aztán fénytechnika fenn a Nemzeti Táncszínházban, majd vissza a gép mögé, és gálya éjfélig. De legalább Rachmaninov zongorája dübörgött az agyamba. Oldotta a hangulatomat. Most megyek, elteszem magam holnapra, még van három nap a hétből, ki tudja, ezt mivel tudja megfejelni... Persze annak tudatában, kivel találkozom holnap este, még bármi megtörténhet. No, isten áldja!
  Ahogy ellépek a pulttól, egy pillanatra megállok, és megvárom, míg minden visszakerül a helyére. No igen, kilenc feles az kilenc feles, ennyivel már én se táncolok koordináltan. Maradok a sétánál, elhagyom a helységet lassan, megfontoltan.

2004-05-10T18:50:00.000+02:00

-Maga igen tapintatos... - biccentek oda barátságosan a csaposnak.
  -Magamnak köszönhetem, ez igaz. De megvilágosodtam. Bárki, ki soknak találja a fodrászok kezébe nyomott összegeket, lássa be, téved! Mert hát mennyivel egyszerűbb kiperkálni egy-két ezer forintot, mint megduplázódni, vagy csak hátulra is szemet növeszteni, s mindemellett kétkezessé is válni? Igen, igen, ez itt a fejemen az én művem. Kaptam egy professzionális hajvágó készletet. Eredetileg csak a szakállam kordában tartására használtam volna, de észrevettem, már nyakamon göndörödik a hajam. Máskor ezt szakemberre bízom, de most, a célszerszámmal a kezemben elbíztam magam. Ismeri a róka és a sajt történetét? Én is így kezdtem. Most meg úgy nézek ki, minta úszósapkával a fejemen nyiratkoztam volna... peremig. Nem, nem! - emelem fel a kezem. - Ne mondja, hogy olyan, mint egy szerzetesi frizura! Vagy apród, netán az Ötödik Elem főgonosza! Ezt már mind megkaptam a munkahelyemen, sok ott az együttérző, áldott jó lélek, persze, ők sokkal több röhögés közepette vetették be ezeket, mint ahogy maga tenné.
  Só-tequila-citrom.
  -Ez most kellet, hogy újra ki merjek menni az utcára. Csak rövd út lesz, Füvesasszony kezére adom magam, benne megbízom. Remélhetőleg helyretesz. Régebb óta forgatja az eszközt, láttam már rá bőven bizonyítékot Esőkirály tarkóján. Merthogy nekem bizonyíték kell, nem ígéret! Jó, ez rossz volt. Ilyen vagyok sajnos, megérintenek a reklámszövegek. A hétvége? Adjon mégegyet, és elmondom.
  Só-tequila-citrom ismét.
  -Miután elcsesztem a fejemet, táncolni mentem. Hogy ellensúlyozzam megynúlt nyakamat, magasnyakú inget vettem, majdnem úgy néztem ki, mint az Equilibriumban a fegyveres szerzetesek. Persze csak majdnem. Így el tudtam viselni magam, hogy nagyközönség elé lépjek. A tánc? Jó volt, szép zenék, könnyedség, sok kezdő is, akik mind hálásak voltak a táncért, hogy nem kell végig üljenek, De amiért lementem, a nevető szemek, azok elkerültek. Arietta távol maradt. Ez van. Kedden biztos lent lesz a PEC-ben, de akkor meg én nem leszek. Nem érdekel, ha érdeklem, így is lesz belőle valami, ha meg nem, akkor meg tökmindegy. Minek szivassam még én is magam? Könynedén kell venni az életet, különben azt hiszi, aikido mester lehet, és saját lendületemet felhasználva kenhetei fel velem újra és újra a földet. Voltak még ott ismerősök, akik korábban kiemelten felkeltették a figyelmemet. Az egyik sok-sok dejóléreztemmagam után hirtelen nem ért rá, de az azt követő héten háromszor botlottam bele egy másik pacák oldalán. Így én sem érnék rá. Értettem a kimondott hazugságból, hát hanyagolom én is. A másik legalább egyenes volt, ő a kezdet kezdetétől nem ért rá. A harmadik pedig, a kedves Doktornő megintcsak nagyon elfoglalt lett. Nála még hihetném, hogy tényleg az, hisz doktornő, de volt idő, amikor tudott időt szakítani rám. Mindegy. Inkább tévedjek, mint hogy feleslegesen tekerjek neki egy láthatatlan betonfalnak. Szóval nincs semmi különös. Élem vidáman az életemet. De most komolyan. Nincs nekem semmi bajom. Ezt is csak azért iszom, mert szeretem az ízét.
  Só-tequila-citrom, most utoljára.
  -No, most már tényleg megyek.

2004-05-09T14:45:00.001+02:00

-Most csak egy tonikot... - hárítom el a csapos mozdulatát.
  -Pénteken alkoholizáltam eleget, bár kotrántsem annyit, mint a többiek. Jó kis csapat gyűlt össze az Alagsorban, ott volt Zergling, Csípke, aki még véletlenül sem hord csipkés tangabugyit, és párja, Szikla. Kezdetben. Mert később befutott Öltönyke és Aranyifjú is, igaz ő csak rövid időre, futott tovább egy másik rendezvényre. Ő tudja. Mi remekül szórakoztunk, Szikla súlyos vereséget szenvedett a zöld posztón, hatból egyszer nyert csak, igaz, ez az én hibám, türelmetlen voltam, elraktam a feketét hamarabb.
  A hosszú, karcsú, mégis csak 3 decis pohárból felhajtom az italomat, örömmel üdvözlöm fanyar-keserű ízét.
  -Aztán visszaültünk dumálni, ekkor jött a meglepetés, mint szemellenzős ló, úgy haladt el a hátsó sarok felé Kockamókus. Ez persze sértette önérzetünk, nem vagyunk mi üvegesek, hogy átnézzen rajtunk... - bár úgy lenne, akkor már kész lenne az ajtómban a katedrálüveg - ...tehát felpattantunk, hogy megneveljük. Most is mosolyt csal az arcomra... - és tényleg - ...ahogy megfordulván, egy fenyegető arccal, felemelt, lecsapásra kész ököllel találja magát szembe, ez én voltam, szeme nagyra kerekedik, lelkileg felkészül a becsapódásra, testileg már nincs rá ideje, s agyán még átcikázik: ugyan ki utál itt ennyire? Aztán lassan, mint mókusszőr a fáról, leesik neki, ki is a támadó, de eddigre már ütés helyett vállveregetés, harsány üdvözlések. Őket is odaültettük magunkhoz, kedvesével és haverjával együtt. Velük is játszottam egy kört, az este nekem kedvezett, jól ment a játék, onnan átmentünk az aquáriumfocihoz, ott helyi profik lealáztak minket, de szépíteni mindig sikerült. Szóva jól telt az este, hazaérve csak bedőltem az ágyba.
  Megkocogtatom a poharam, mégy egyet, s csak aztán folytatom.
  -Másnap unokatestvérem ballagása, egyházi iskolában, de a két órás misét bölcsen elkerültem, régi tapasztalat: nem nekem való az. Utána hidegkonyhás családi örvendezés a kedvencemmek, kaszinótojás, volt idő mikor sorozatban rengeteget tüntettem el belőle. Most visszafogtam magam, persze ebben segített a tetejére csöppentett csípős pirosarany is, eléggé hazavágta az egészet. Aztán már nem sok időm maradt estig amikor is felugrottam volt lakótársamhoz megnézni a lakását, s ő is visszakísért megnézni az enyémet. Tehát a tegnapi nap eseménytelen lett, de legalább kiheverhettem a pénteket.
  Felhajtom a második 3 decit, és fizetek.
  -Mennem kell, rendbeszedem magam, meg a lakást, aztán vár a táncparkett, és nevető szemek...

2004-05-07T17:29:00.000+02:00

-Hát, ha azt hiszi, hogy könnyű üvegest találni, aki gyorsan kijön, és befoltozza a lyukat az ajtómon... akkor valószínűleg igaza van. Persze ha úgy döntök, hogy a régi üveg helyett katedrál üveget szeretnék, és ha már, akkor nem csak oda, hanem egy belső ajtóra, és a mellékhelységek ablakára is, akkor máris sokkal nehezebb. Mert ugye katedrálüveg sokféle van. Mintában, színben, átlátszóságban. Úgyhogy előtte el kell menni a boltba, hogy kiválasszam, mert hiába tudom a méreteket, mar reggel gondosan lemértem, nem hozhatja ki mindegyik fajtából méretre vágva, nem igaz? Nohát. Egy olyan üvegest találni, akinek az üzlete közel van, katedrálüveggel is foglalkozik, házhoz is jön, a biztosító felé számlát is ad, és lehetőleg még megfizethető is... érti ugye?
Só-tequila-citrom.
-Megyek is tovább, csak egy kis lendületért ugrottam be. Bár már látom, ezen a héten még nem lesznek új üvegek, de legalább a jövő héten... Adios.

2004-05-07T13:02:00.000+02:00

-Kész vagyok. Tequila Sierrát. Rögtön kettőt.
  Só-tequila-só-tequila-citrom, majd várom a jóleső, szétáradó melegséget. A csapos már helyezi is magát kényelembe, ilyen nyitás után tudja, nem kell ide noszogatás.
  -Rohanás, gépelés, rohanás, nemjó. Újra. rohanás, gépelés, megnéz, nemjó. Minden irányból csak vállvonogatás, de ettől főleg nem lesz jó. Leadásunk volt, vándorbugokkal. Másképp megfogalmazva: szándékosan nehezen előhozható, de minden más esetben könnyedén előforduló hibák utáni vadászattal. Nem baj. Túl vagyok rajta, bár az üvegeshez emiatt nem jutottam el tegnap, még mindig süvít be a szél az ablakomon, hogy birokra keljen a konvektor kattogásával. Feloldásképp moziba mentem, megnézni a híres-neves Van Helsinget. Nos, aki csak kicsit is ismeri a klasszikus horrorregényeket, az már ott sikitófrászt kap, mikor Dracula vállonveregeti Frankeisteint egy farkasember távoli üvöltése ritmusára, miközben Mr. Hide jiggel a párizsi háztetőkön Van Helsinget, az eredetileg tudós alkatúból Indiana Jones és James Bond keverékké váló főhőst taposva. Dracula idegbetegsége először még csak meglepettséget váltott ki belőlem, de amikor zártosztályi ápoltakat meghazudtoló hévvel adta elő, hogy neki nincsennek érzései, már karmoltam le az arcomat. Persze a bombázó kissebséginek kikiáltott főhősnő, gyönyörű tiszta beszéde mellet azzal tűnt ki a szürke tömegből, hogy a gravitáción túl a vámpírok letaglózó ereje sem hat rá, Keljfeljancsikat megszégyenítve állt talpra újra és újra egy-egy szobányi repülés után, s azt is megmutatta, hogy manikűrözött körmei mire is jók: száz méteres köteleken megperdülős, irányítatlan zuhanás és becsapódás után a havas-síkos márványtömb szélében úgy kapaszkodik meg, mintha odaszögezték volna. Tarzan eddigre már elvonult vezekelni északra, hisz hol tud ő hatalmas izamival hidegben, esőben, éjszaka több száz méteres szakadék felett egyik kötélről a másikra hátraszaltóval átugrani, majd ezen száguldás közben a hátráltató tényezők ellenére fél kézzel elkapni bármit? Szeretném újfent megemlíteni, ő a természetfeletti képességekkel nem rendelkező embereket képviseli ebben a filmben.
  Újra beleborzongok az emlékbe. A racionalitás teljes hiánya mélyen megérintett.
  -Persze tömegterméknek készült a film, ezért ő képviseli a romantikus vonulatot is, mely ott csúcsosodik ki, mikor a legnagyobb veszély közepette fátyolos hangon rebegi el a főhősnek, hogy még sosem látta a tengert, pedig biztos nagyon gyönyőrű. Főhősünk pedig kiemelkedő színészi teljesítményével láttatja velünk, rágógumiagyú nézőkkel, hogy most benne nagyon megmozdult ám valami a nő felé. Ááááááááááá....! Elnézést, még mindig felkavar az emlék.
  Lehúnyom a szemem, majd elmosolyodok.
  -Volt egy-két képsor, ami gyönyörű volt. Amire azt mondtam magamban: ez igen! Elmúltak. De most megyek vissza gályázni, még nincs vége a munkának.

2004-05-05T23:25:00.000+02:00

Ki kell ábrándítsam szegényt. Pedig már tolja elém az ötödik tequilát, és felölti azt a jóságos, részvétteljes arckifejezést, amivel megnyitja a panasz árját. De most nincs kedvem panaszkodni. Sőt, kimondottan jól érzem magam. A meló ugyan most kicsit sűrű, és egy fránya hetvenedik sor lassan az őrületbe kerget, de ezek a problémák eltörpülnek. Na lássuk, ez a csapos hogy birkózik meg a jókedvvel a kesergés helyett.
  -Sok volt a munka, agyilag teljesen lefáradtam a nap végére... - együttérzően bólogat, ideje váltani.
  -Utána lementem az egyik kedvenc szórakozóhelyemre, a PEC-be. Ott minden kedden összegyűlnek azok, akik táncolni szeretnének, lehetőleg tangót. Mint én is. Szerencsém volt rögtön az elején, egyik kedvenc táncpartnerem is ott volt, s a korai időpont miatt kevesen is táncoltak, szabadon szállhattunk a parketten. Majd megjött az a lány, aki miatt lenéztem, akivel a múlt héten ismerkedtem meg, Arietta. - vigyorogva vettem tudomásul, ahogy a csapos gyorsan átrendezi az arcvonásait, most ő is vidám.
  -Csodás volt, áttáncoltuk az éjszakát, egy hullámhosszon voltunk. A tánc erős kapocs, de úgy érzem, emögött még más is lehet. Nehéz feledni azokat a nevető szemeket... Ma persze megint munka, de aztán gyorsan hazamentem, vendégem jött, hogy megnézzük a Kill Bill első részét, egy másik tünemény, Éjangyal. Ő... - nehéz ezt megfogalmazi, de a csapos türelmesen mosolyogva várja a folytatást - ...ő olyan, mint a tükörképem egy varázslatos tükörben, ami finomabban, szebben adja vissza a dolgokat. Egyedi, érdekes, kedves, csodaszép. Vonzz nagyon, pedig én tudom a legjobban, a tükrökkel vigyázni kell. De úgy jó az élet, ha zajlik, nem igaz?
  Só-tequila-citrom, majd mosolyogva teszem a pénzt a pultra.
  -Megyek, elteszem magam holnapra, szerencsére hosszú még a hét... további szép hetet magának is!
  Vidáman, könnyedén távozom, csak egy pillanatra lopva be a ritmusba egy tánclépést.

2004-05-03T17:53:00.000+02:00

-Ülj ide mellém... Valamit mondok... Fáradt vagy látom...
  Felemelem fejem a karomról, miközben a visszafolytott agresszió figyelmeztető csillogását próbálom tekintetembe lopni.
  -Hagyd ezt a szart, ehhez most fáradt vagyok! Egyébként is, tequilát adj, a borba bele is fulladhatok, mire egy kicsit is meghat...!
  No igen, ahogy a többi csapos, ez is sértődötten húzza fel az orrát, s fordít hátat valami számszövegről morogva, hogy elkészítse az italomat. Persze hamar meg fog enyhülni, és kihúzza belőlem az elmúlt napok minden nyűgét és örömét, erre külön képezhetik őket, én pedig tulajdonképpen ezért vagyok itt, el fogom neki mondani, úgy az ötödik tequila környékén. Ő már a második után fog próbálkozni, ezt már megfigyeltem, szerencsétlenek mind azt hiszik, ennyi már megoldja a nyelvemet. Várjunk csak! Az előző volt a második. Ahha, akkor ez volt az első próbálkozás.
  -Jó a tequilája. - persze ugyanolyan Sierra, mint bárhol máshol, de nem szeretném, hogy teste takarásában vizezze. Meg is kapom hamarosan, citrommal, sóval, ahogy kell.
  -Tequila Sunset vagyok. Becenév... - mutatkozom be, csak hogy ne bátortalanodjon el teljesen. Bal kezemben citrom, ahogy kezet fogunk, bár az arca kicsit még merev, a szemén már látszik, újra mint kuncsaf vagyok fontosabb, a személyes ellenszenv a háttérbe szorult. Ez kérem üzlet, és szolgáltatás. Az elkövetkező két pohár közben tapogatózó kérdések, rövid válaszok, persze mindig kicsit hosszabbak, fel ne adja.
  -Fárasztó nap volt... - tapogatódzó inkább-kérdés-mint-kijelentés.
  -Ja.
  -Sok a munka?
  -Akad éppen.
  Rendben, a munkanélküliségen túl vagyunk, nem aktuális.
  -Ha asszony várja otthon, ennél a pontnál munkaköri kötelességem figyelmeztetni, hogy valószínűleg nem fog örülni...
  Helyben vagyunk. Valóban, az ötödik pohár, és a sorsdöntő kérdés, mely már a magánéletet feszegeti. Meg kell hagyni, ilyen ügyesen fogalmazva még nem tálalták. Rendben, legyen meg a jutalma...
  -Emiatt nem kell aggódnom. Pedig aggódnék szívesen... - feladott labda.
  -Nem várja senki? - le is csapja, nagyon helyes, ezért iszom itt a drága italt, és nem otthon üvegből.
  -Bezony. - aprólékosan végrehajtom a rituálét, só, tequila, citrom, a csapos közben megtámasztja velem szemben a pultot, érzi, már nyert.
  -Nem mondom, hogy rossz az életem... Merthogy általában jól szórakozom. Mondjuk az elmúlt hét kicsit hajtós volt...
  -A munka... - szúrja közbe, hogy adjon egy kis lendületet.
  -A munka. Persze avval volt a kevesebb gond. De aztán a hét közepétől jött a másodállás. Nem is állás, hobbi inkább, bár meg is fizetnek érte. Szívességként indult, színházi technika szerelése, kezelése az előadások alatt, de a kölcsönös előnyök miatt állandósult. No hát ezt szereltem szerda este. Szerelem szerda este... - sütöm el a régi vicc egyik sorát, de érzem, hogy bűn gyenge volt. - Inkább adjon még egy tequilát. - közben a hátának folytatom.
  -A kedd az jobb volt, táncoltam, volt újonc is a parketten, egy szőke leányzó, kimondottan tehetséges. De tánc közben végig mosolygott a szeme, egyenesen az enyimbe, és ez sajnos az egyik gyengém. Tündéri volt. De új idők, új viselkedés, rövid, de mosolygós búcsú, majd ha az élet úgy hozza, újra találkozunk. Nem kell ehhez más, csak le kell néznie oda, a táncparkettre újra. Elegem volt a pedálozásból jó időre, nincs köszönetje. Vissza a munkához. Csütörtökön normál munkaidő után pedig mentem az előadásra, hogy a táncosok úgy és akkor legyenek megvilágítva, ahogy szeretnék. Nem mondom, jó dolog, mikor a nézők tapsolnak, és az előadók meghajlás után felém is intenek, a publikum pedig engem is megtapsol, van, hogy utána külön oda is jönnek gratulálni, milyen finomak voltak az átmenetek, mennyire a zenével együtt mozdultak a fények... ilyenkor dagad a májam. De csütörtökön egy darab néző nem jött.
  Bólogatok egy kicsit, majd só-tequila-citrom, csak aztán folytatom a visszakönyöklő csaposnak.
  -Hazamentem, kockásítottam magam a TV-vel, aztán szunya, másnap korán kell kelni, konditerem, formában kell tartani magam, sőt, javítani se ártana a külalakon. A munka az munka volt, de utána újra a színház. Néző egy darab se, végül is ez egy kis társulat, táncos darab, és messze is van, de persze ettől függetlenül bosszantó is lehetett volna. Inkább telefonáltam, egyesek szerint kommunikációmániás vagyok, lehet benne valami. A leányzó, akivel beszéltem, kedves, okos, határozott, szép, egyéniség, és van benne valami plusz. Így mikor letettem a telefont, valahogy egy cseppet sem zavart, hogy megint feleslegesen utaztam ki, fergeteges jókedvem volt, minden körülmény ellenére. Ijesztő, mi? Ezek után szoktam bukórepülés után arccal hárítani a betont. Sebaj, belefér... Sosem dönthetem el, hogy mit és mennyire veszek komolyan, de már megszoktam. - értőn bólogat, ez egy inteligensebb fajta, talán tényleg érti.
  -Szóval haza megint, persze én is utálom a sorozatosan magányos estéket, úgyhogy telefon Zerglingnek, aki nemrég költözött a környékre, és máris megvolt az esti program, virtuális verekedés kézbegörcsölésig, majd levezettük egy kedves, de koránt sem fergeteges vígjátékkal. A valódi bunyó szombatra volt betervezve, Esőkirállyal mentünk ki a Vérmezőre, hogy fakardokkal aprítsuk egymást, régi hagyomány ez már, régóta kiegyensúlyozott ellenfelei vagyunk egymásnak. Néhány óra alatt fél tucat foltot beszedve náluk pihentünk meg, hogy bevárjuk a többi havert az esti játékra. Ha már kérdezi, Zerglinget és Ügynököt, és Füvesasszonyt, aki otthon lévén nem várakoztatott. Hát ez a hétvége sem a pihenésről szólt. Másnap hajnalig játszottunk, rekeszizomszaggató volt, otthon csak pár órára dőlhettem be az ágyba. Megint munka, vasárnap ide vagy oda, leszedni a lámpákat, szállításra készen, másik színház tulajdona. Onnan családhoz, édesanyám napja, illő volt felköszönteni, s mióta elköltöztem, úgyis minden alkalmat meg kell ragadni, hogy láthassanak, mert lusta vagyok, ők meg messze laknak. De kaptam tőlük konyhaasztalt, székekkel, csak áthúzni kell őket, és majd tökéletesen a konyhámba illenek. Este még kedves volt lakótársamnak lelkét aranyoztam, hogy túltegye magát bánatán, meg is táncoltattam, az egyenlőre igencsak üres szoba parkettján. Az mindig jót tesz. Aztán aludtam.
  Ruganyosnak tervezetten lököm el magam a pulttól, persze a valóság sokkal siralmasabb lehet hat tequila után.
  -Ezt kellene tennem most is. Hisz ma is korán keltem, az okot már ismerheti, majd dolgoztam, valamikor aludni is kell, főként mert szeretek aludni.
  Pénzt számolok ki, borravalóval, bőségesen, egész jó hallgatóság volt.
  -Jó éjt. - úgy lépek ki, hogy hátra se nézek, minek, legközelebb egy másik helyen úgyis egy másik csapos lesz.