A távozó lány után nézek, egyszerűen gyönyörű... Ezen még túl is tenném magam, de kedves, intelligens, és már szinte olyan, amilyet évek óta keresek. Megvárom, míg eltűnik, és a pincér után intek.
  -Egy tequilát, silvert.
  -De uram, ez egy vegetáriánus étterem...
  Kifogások, mindig csak kifogások. Nem elég a Nőtől, már a pincértől is?
  -No és? Nem disznósültet kértem... - valami lehet a hangomban, nem fenyegető, hanem inkább lehangolt, mert csodák-csodája, a pincér távozik, és hamarosan egy csésze tequilával tér vissza. Úgy tűnik, vigyáz a látszatra. Leteszi elém, és maga is leül.
  -Kitette magát?
  Felszalad a szemöldököm, ebben a pincérben egy csapos veszett el. Persze nem várja meg az ötödik pohárkát, lehet, bölcsen is teszi.
  -Affenét. Az elmúlt fél órában azt mondta el nekem, hogy abban a pillanatban lángra gyújtottam, amikor meglátott, és ez azóta még csak fokozódott. De másfél éves kapcsolata van, és se megcsalni, se otthagyni nem akarja a barátját. Nem lenne ezzel semmi baj, ha nem lenne kölcsönös a dolog. De az. Közben pedig látom, hogy olyan, még olyanabb, szinte tökéletes, lehet, hogy Őt keresem évek óta. Még most is remegek belül, szörnyű érzés, hogy Ő az, és nem lehet...
  Hogy megnyugodjak, fogom a citromot az előző teám mellől, só nincs, de most megvagyok nélküle, felhajtom a csészét, közben jövök rá, hogy ebben bizony nem 5 centi, hanem majd egy deci van, de sebaj. míg elrágcsálom a citromot, a pincérből előtör az emberi kíváncsiság.
  -De akkor miért mondta ezt így el?
  -Remek kérdés. Talán mégsem olyan biztos benne, hogy nem akarja otthagyni a barátját. Hisz nemrég egyszer már majdnem otthagyta. Vagy csak szerette volna teljesen letisztázni a dolgot. Még ha ezt sebbe öntött alkohollal is teszi.
  -És most mi lesz?
  -Mi lenne? Régebben mindent megtettem volna, hogy elhódítsam. Most nem. Csak éreztetni fogom, hogy vagyok, és hagyom, hogy döntsön. Legalábbis ez a terv. Nos, köszönök mindent... - veszek elő egy bankjegyet, bőven fedezi a rendelteket, igencsak bőven.
  -Adios.
  -Viszont látásra, uram.

-Őzike, Őzike...
  A fény felé tartom a poharam, egy ideig csak átnézek rajta, tiszta, itt rendesen mosogatnak. Majd lehajtom az italt, és elrágcsálom hozzá a citromot is.
  -Persze lehet, hogy csak a tánc. Vagy lehet, hogy nem. Lehet az élet egy újabb csapdája. Vagy lehet, hogy nem. Dömperként kell viselkedni, menni előre, bármi is lesz, ha ilyeneken töröm a fejem, csak megfájdul.
  Kinézek a csaposra, aki szemmel láthatóan nem érti. Egye fene, megmagyarázom neki.
  -Őzike. Tangós, mint én. Már egy ideje rendszeresen összefutunk táncesteken. Velem táncolt először úgy, hogy élvezte is. Azóta is velem szeret táncolni leginkább. Aranyos, közvetlen. Túl közvetlen. Azt hiszem, ezt már nem is kell továb ragoznom. Eléggé felkavaró, nem mondhatnám, hogy távolságtartó. Legtöbbször semennyire sem. Néha meg hirtelen egy kicsit. De aztán ez elolvad megint. A forgatókönyvnek ezt a részét már ismerem, mint ahogy a kommersz folytatást is. Majd meglájuk, mi lesz.
  Felnézek újra, a tekintetén látszik, hogy még mindig ködös vagyok, de bólogat megértően, ahogy kell.
  -És ott van Éjangyal. A nők vajon sportból húzzák a férfiak agyát? Rendeznek nekik ebből olimpiát? Tegnap este felhívtam. Sajnos ma mégsem ér rá, de nagyon szeretne velem találkozni. Mondtam neki, hogy rendben van, majd szól, ha ráér, én többet nem kérdezgetem. Kezdem megalázónak érezni. Bár ezt már nem mondtam. Idáig még rendben is van, tudom, mi a helyzte, és az nem csúszott ki a kezemből, csak más irányt vett. Kitaposott ösvény az is. Erre elbúcsúzik, további szép estét, érezzem jól magam, gondoljak rá, hátha úgy könnyebb. Most ezt miért?!
  Persze ezt sem érti, amúgy is, gőze sem lehet, ki is Éjangyal, és egyáltalán, miért gond ez. Nem baj, nem is ezért mondom, csak rendszerezni próbálom ezt a gordiuszi csomót, mely haladván a korral acéldrótból van, nyiszálni sem lehet. Nem is terhelem tovább, fizetek, biccentek, és megyek.

-Ej de jól esik! Nyugodt, alkoholmentes egy hét volt, egyszerre pihentető és fárasztó.
  Visszahelyezem a poharat a pultra, pontosan a kis tányérka közepére, a citrom héját pedig, mely köztudottan a legegészségesebb madár, a pohárba ejtem.
  -Nem mondom, hogy semmi nem történ, mert azért igen, de szemben a korábbi hetekkel, amikor minden estére jutott program, ez a hét pihentetően üres volt.
  -Gondolom, hétfőn azért elment játszani, ahogy szokott?
  Meglepetten nézek fel, nofene, úgy tűnik itt már jártam. Persze ez annyira nem meglepő, közel van alakuló kis otthonkámhoz, betérhettem már ide. És valószínűleg még be is fogok. Segond, legalább nem kell a kályháig visszamennem.
  -Bizony, mint ahogy ma is. - mosolygok a csaposra.
  -Kedden pedig táncolni volt...
  Hmmm... lehet, hogy ha sokat iszom, sokat beszélek? Egye fene, sose zavart, ha ismernek.
  -Naná. És jó is volt. Lényegében a héten csak táncos programjaim voltak. Kedden, szombaton, vasárnap. Kedden a PEC-ben. A hangulat csodás volt, még az utcán is táncoltunk. Arietta akkor se volt közeledőbb... - felnézek, de úgy tűnik, képben van - ...jól elvolt egy másik krapekkal. Így viszont megismerkedtem Őzikével. Őzike színésznő, karcsú, fantasztikus mozgású, csodás tekintetű leányzó. És a nyelve is jól fel van vágva. Szintén kezdő leányzó, de nagyon tehetséges. Köztünk legyen szólva, innen a bal vállam fölül a kisördög azt súgja, csak én vagyok már ennyire jó táncos. A jobb vállam fölül a kisangyal erre pedig csak bólogat. - vigyorodok el. - De én középen tudom, hogy tényleg van hozzá érzéke. Persze az is igaz, hogy eleddig csak két olyan nővel találkoztam, akikről egy rövid ideig azt hittem, hogy nincs érzékük hozzá. De ők is megtanulták már. Tehát reménytelen eset nincs. Ő pedig különösen nem az. És igencsak elszánt. Majd az összes milongára eljár... milongának hívják azokat a táncesteket, ahol tangót táncolnak. - magyarázom a csapos felszaladt szemöldöke láttán.
  -És órákat is vesz az egyik előtt. Egy éven belül remek táncos lesz. Ő hat hónapot adott erre magának. Töltsön mégegyet, ha kérhetném.
  Megvárom, míg megkapom az italom, komótosan végigjárom a rituálét, majd letörölve a kezemről a maradék sót, folytatom.
  -Erről ennyit. A szombati napom házimunka és punnyadás, videózás Zerglinggel. Megfilmesített anime, igazán jó volt. Hülyegyerek... - idézek a filmből vigyorogva.
  -Este pedig kimentem a Margit-szigetre, a Víztorony tövében tartott a Harmónia tánciskola utcabált. Csak társastánc. Van annak már lassan négy éve, hogy a tangón kívül más táncot is tanultam, és kíváncsi voltam, megy-e még a keringő, a cha-cha-cha, vagy a jive. Megy. De azért akkor is azzal loptunk mosolyt a zenét szolgáltató tánctanár arcára, amikor valamilyen kimondottan nem tangó zenére, talán rumbára, tangó lépésekkel lejtettünk el előtte. Tangót kérem bármilyen zenére lehet táncolni!
  De nem, most nem mutatom meg, pedig a rádióból Tankcsapda szól, és egyszer már arra is tangóztam.
  -Vasárnap punnyadás újra, majd milonga az Urániában. Sokan ott voltak, Doktornő, akivel egy ideig gyakran sokat találkoztam, de aztán nagyon elfoglalt lett, Arietta, akinek a figyelmét valószínűleg felkeltette, hogy korántsem foglalkozom vele annyit, mint szerinte kellene... ugyanis előző alkalommal nem is táncoltunk, és most is csak az est vége előtt kértem fel, rá is kérdezett, kedden jövök-e, és akkor ott találkozunk. Persze hogy megyek, úgy terveztem.
  Bólintok magamnak, a fene se érti a nőket. Mért kell úgy kezelni őket, mintha értéktelenek lennének, és csak ekkor tűnhetünk mi értékesnek? Ehh, mindegy, az élet axiómáin kár törni a fejemet.
  -Ott volt Őzike is, szintén közvetlen, ami, mint tudjuk, veszélyes, de mindemellett kedves, simulékony. Táncoltunk, beszélgettünk, aztán ment ki-ki a maga dolgára.
  Kiszámolom a pénzt, menni készülök.
  -Már csak a mai nap maradt. Igen, természetesen játszottam Esőkirálynál, de nem is ez a lényeg. Beszéltem telefonon Éjangyallal. Természetesen még mindig nagyon elfoglalt, de mindenképp találkozni szeretne velem, meg kell beszélnünk valamit. Tapasztaltabb férfikollegáim már tudják, ez mit jelent. A még tapasztaltabbak ezt már abból is tudják, ha kéthetente jut rájuk idő. Persze tévedhetek. De nem hiszem.
  Mosolyogva biccentek a csaposnak, jókora borravalót hagyva, ide még biztos visszatérek.
  -Ja, és csütörtökön beüvegezték az ablakaimat. Szépek lettek. - fordulok vissza az ajtóból.
  -No, Adios!

-Mit is mondjak... rég volt már a hétvége. Elszállt, minden különösebb durranás nélkül.
  Zavartan forgatom a poharam, minek kérem ki az ötödiket is, ha nincs mit mondanom? No mindegy, magamnak főztem, egyem is meg.
  -Pénteken találkoztam egy régi kedvessel. Anno még ő tett lapátra, akkoriban jól megfogalmazott indok nélkül. Ő volt az első. Azután volt, hogy összefutottunk, de annak ellenére, hogy egyik volt kedvesemmel se tartottam soha rossz viszony, átlagosan 3 másodperc alatt egymás torkának ugrottunk. Ebben is ő volt az első, szerencsére egyben az egyetlen is. A különböző szemléletmódok... és rőzseszín szemüveg nélkül ezeket nehéz tolerálni. Lehet, hogy megkopott a toleranciám. Ezért inkább kerültem. Azután hosszú szünet után megmagyarázhatatlan kíváncsiság alakult ki bennem, mi lehet vele, vajon megváltozott-e. Ennek kiváltó oka talán egy távolba szakadt szépség, Búzavirág érdeklődése lehetett. No igen, neki még meg is kell írnom... - előveszem külsőagyamat, és ezt fel is írom, miközben folytatnám, de a csapos megelőz.
  -És, megváltozott?
  -Nagyon. - biccentek aprót. - Eltűnt sokminden, ami ugyan valamilyen szinten személyiségéből fakadt, de a felszínre már túljátszva került, és ezért hihetetlenül hiteltelenné vált. Valószínűleg ez irritált, ezért martuk mindig egymást. Maradtak ugyan allűrök, amire még felszalad a szemöldököm, de semmi olyan, amit ezen a szinten ne tudnék tolerálni. Az este kellemes volt, a társasága is, a többi nekem már nem számít.
  Felhajtom az italt, persze a rituálé nem maradhat el, az adja az ízét. Erről eszembe jut egy másik rituálé, és Búzavirág a darkpukkasztó estén, mire önkéntelenül elmosolyodom. Úgy még finomabb...
  -A szombatomat végigjátszottam Lélekvándornál Transporterrel és Medikával, jó volt nagyon, már hosszúra nyúlt a szünet. Magyarország két legjobb mesélője közül Lélekvándor az egyik. A másik Esőkirály. Vasárnap hazamentem a családhoz, hugom születésnapja volt, a délutánt pedig kisöcsémmel töltöttem. Este pedig kihagytam a táncot, helyette áthívtam Zerglinget, és két üveg sör mellett megnéztünk egy filmet. Üdítően tökéletes volt, és nem csak a Rémvadász után. Dark Blue, érdemes megnézni.
  Távozáshoz készülődök, fizetek.
  -Mondtam, hogy nem volt semmi különös. Talán majd ezen a héten. Bár Éjangyal nagyon elfoglalt, nem nagyon ér rám. Ez kissé fáj, de remélem, tényleg csak elfoglaltság. No, Adios.

-Nem is tudom, hol kezdjem... Tudom, tudom, az elején, hisz magának van ideje. - emelem fel a kezeimet a csaposra nézve.
  -Nos, kezdhetném talán a hét elejével, de az magát úgy sem érdekli, csak játszani voltam Esőkirálynál. Persze jó volt, de hol van ez a válságoktól, amikkel traktálni szokták, nem igaz? Vagy kezdhetném keddel, átugorva a hétfőt, amikor is Csillagszórónál voltam. Csillagszóró egy tündéri leányzó, vele mentem először tangózni, ő ismertetett meg a moderntánccal, és egy bizonyos kiteljesedetlen szenvedéllyel, ami kordában maradt, lévén akkor barátja volt, aki nekem is haverom, és haverral az ember ilyet nem tesz. Valószínűleg csak kalandot keresett, s mikor komolyabban vettem a kelleténél, meghátrált.
Ennek már több, mint három éve. Persze most is érzem a régi szenvedélyt, talán ő is, de most is van barátja. Igaz, ez már nem haver, úgyhogy innentől csak a leányzón múlna... Na ne nézzen már rám ilyen megrovóan, erkölcscsősz! Azt mondják, akit el lehet szeretni, el is kell szeretni! Jó, persze, ez csak egy mondás, de bizonyos helyzetekben van alapja...
  Só-tequila-citrom. - Adjon mégegyet, lehet, hogy hosszabb lesz... - Megvárom, míg elém teszi, csak aztán folytatom.
  -De ugorjuk a keddet is, hisz semmi érdemleges nem történt, csak megcsináltam neki a gyakorló kardokat, és vívni tanítottam, szardíniás spagettit ettünk, meg megittunk egy üveg bort. Vagy még sem. Mert hiszen korán hazaértem, így úgy döntöttem, leugrom a PEC-be, hátha ott van Arietta. Ott is volt. Észrevett, nevetett rám, táncoltunk, majd mással is táncolt, s onnantól feledve voltam. Mikor lementem, még gondoltam, elkérem a számát, ne bízzuk mindig a véletlenre a találkozást, de hamar rájöttem, mennyire megalázó lenne csak arra várni, mikor szán rám egy pár pillanatot, hogy ezt az egyszerű kérdést feltehessem, hát búcsút intettem, és leléptem. Amióta felbukkant, rárepültek jópáran, semmi kedvem beállni a lihegők közé a sorba. Ha tetszem neki majd szakít rám időt. Lépjünk tovább. Szerda. Szép nap, szeretem, Éjangyal legtöbbször ezen a napon ér rá. Moziba mentünk, Kill Bill 2. Tarantino zseni, és ezen újra és újra elámulok. Mint ahogy Éjangyal szépségén, és hihetetlen, rejtett finomságán is. Csak talán lépnem kellene már, legalábbis úgy érzem.
  Felnézek, s pont azt a tekintetet látom, amire számítok.
  -Azt hiszi, olyan könnyű?! Tele van a fejem olyan baromságokkal, hogy ezt majd az alkalom hozza, ha olyan lesz a hangulat, érezni fogom, meg hasonlókkal. És ha nem érzem úgy, hogy ez a tökéletes pillanat? Akkor veszni hagyom, mint eddig már olyan sokszor. Az eszemmel tudom, hogy ez nem így megy. Volt már, hogy hirtelen elhatározásból, az alkalomra fittyet hányva megleptem a leányzót, és jól sült el. Ellenpélda meg nincs. Úgyhogy csak meg kell emberelnem magam.
  Ennek örömére só-tequila-citrom, és intek, jöhet a következő. Ihattam már eleget, mert elég bő lére eresztem, az alkoholtol igencsak beszédes leszek.
  -De térjünk vissza egy percre szerda reggelre, a konditerembe. Leóval járok le oda, no nem a Kapribogyóval. Pár héttel korábbra visszakanyarodva: jó csávónak tartom magam, és erre az elmúlt fél évben a fent említett helyszínen csak ráépítettem, de azért az mindkettőnket meglepett, mikor egy korábban már alaposan szemrevételezett, szőke, kékszemű, karcsú leányzó odajött, és ismeretlenül megérdeklődte, hogy aznap megyünk-e a szaunába, merthogy mehetnénk együtt. A szauna az edzőterem tartozéka, nagyjából ilyen hosszúságú gondolat idejéig tartott túltenni magunkat első döbbenetünkön, és elég frappánsan megbeszétük a szaunázást 25 perccel későbbre. Majd a leányzó el, mi pedig aktívan nem értettük a helyzetet. Ez az arcunkra is volt írva. Később a szaunában láttuk, bikiniben is igen jól mutat, kedves, nyílt, értelmes. Ő Kolibri.
  No igen, kicsit elmerengek a leányzón a poharamat forgatva, majd folytatom.
  -Aztán én leléptem, dolgom volt, Leó még elment vele a Ligetbe napozni, beszélgetni, a számát is elkérte. Pár napra rá fel is hívta, s kapott egy elutasítást, a leányzónak barátja van, kéri, Leó ne értse félre, ő ilyen közvetlen. Zerglingnek erre a mondatra minden bizonnyal kicsattanna az alkarpengéje, de lassan én is eljutok erre a szintre. No de ne szaladjunk ennyire előre. Leó azonnal lépett, én a hideg távolságtartást választottam, érdekelt ugyan a leányzó, de kíváncsi voltam, ha barátja van, mit akar tőlünk, s ugyan melyikőnktől. S ha már Leót lepattintotta randi szempontjából, tőlem akar-e valamit. Ritkán jár reggel, így eltelt kis idő, míg újra összefutottunk, akkor már hármasban mentünk utána napozni. És igen, meglehetősen közvetlen. Nem vagyok rossz vallató, repkedtek a baráti beszélgetésbe csomagolt keresztkérdések, de barátról egy árva szó nem esett. Bezony. Adott egy klasszis nő, aki konditeremben vadidegen srácokkal ismerkedik... - rávigyorodok a csaposra - ...ez eddig érthető is..., de ha barátja van, ezt miért teszi? Én nem örülnék, ha a barátnőm a Ligetben két másik csávóval flörtölne. Segond, gondolatban megvontam a vállam, vagy hazudik, és nincs is barátja, vagy csak unja, és lecserélné, megcsalná, kalandra vágyik. Felőlem... nem vagyok semmi jónak elrontója, de erre én egyértelműbb jelzéseket várok. Hát szerda reggel megkaptam. Azaz azt hittem. Rég nem volt már, de most megint felbukkant, ő jött köszönteni minket, leszólta a hajamat, jogosan, fodrásznak tanult korábban, sajnálkozott, hogy sok a munkája mostanában, ha ráérne, személyesen tenné rendbe a fejemet. Aztán szauna, kötetlen csevely, barátról továbra is méla kuss. Liget, napozás, férfiak közt van egy aranyszabály, keresd a testkontaktust, s ha viszonozzák, lépj tovább... nos hát ő kereste. Nem baj, ő csak közvetlen fajta. Az se számít, hogy számított ránk aznapra, 3 Túrórudival érkezett, nekünk hozta a napozás időtartamára. Ő csak közvetlen, én meg nem hiszek a fiú-lány barátságban.
  Felemelem a kezem, mintegy magamat megállítva.
  -Tudja, kitől kaptam utoljára Túrórudit?! Három és fél éve Csillagszórótól. Na, ő nem csak közvetlen volt! Séta ki a Ligetből, nem tudom már, hogy hozta a téma, de a fenekére csaptam, s Leó is a túloldalról, és még csak meg sem botránkozott. Közvetlen. Legyen. Vissza gályázni, de később meghívtam vacsorázni, hisz olyan elfoglalt, hogy főzni sincs ideje, ezt megtudtuk délelőtt. Magamhoz hívtam, én főztem volna, szándékosan és nyilvánvalóan átlépve a barátság kényelmes álarcát. A reakció ma délelőttig váratott magára, köszöni a meghívást, meg örült is neki, de nemet kell mondania, ez már nem fér bele a kapcsolatába. Nekem nincs alkarpengém, de ilyenkor hiányolom. Világ férfiai, okuljatok ebből, nem léteznek jelek! Hogy is írtam még valamikor régen?
  Só-tequila-citrom, csak hogy megnedvesítse kiszáradt torkomat, mielőtt öblös hangon szavalni kezdek.

Jelek, hiszek, és jönnek a nemek.
Újra.
Jelek. Mégsem.
Jelek, hiszek, és jönnek a nemek.
Újra.
Jelek. Nem hiszek.
Jelek. Jelek.
Bizalom, hiszek, és jönnek a nemek.
Újra.
Jelek. Félelem.
Jelek. Hitetlen.
Jelek. Lekéstem.
(Nem is volt ilyen.)

  -Régen írtam, azóta már volt ilyen is. - nézek ki egy pillanatra a csaposra.

Újra.
Jelek. Nem néztem.
Jelek. Nem kértem.
Jelek. Nem hagytak.
Jelek. Szeretnek.
Jelek. Hiszem, bízok, szeretek.
Jelek, és közben jönnek újra a nemek.

Jelek!
Nem kérek többet,
Elegem van belőletek!
Mindig többek vagytok,
És mindig kevesebbek!
Magány voltam eddig,
Most Vezér leszek,
Követnek majd a hitetlenek,
Követnek, pedig nem megyek,
Egyhelyben állok, így nem lehet.
Egyet teszek, pedig kelletek:
Köpök rátok, Jelek!

  Só-tequila-citrom, ez egy készséges csapos, kérnem se kellett.
  -Szóval ennyit a túl közvetlen nőkről. A mai napról nem is szólnék, csak munka, közben ez a kapcsolat, ami nem bír el többet, aztán fénytechnika fenn a Nemzeti Táncszínházban, majd vissza a gép mögé, és gálya éjfélig. De legalább Rachmaninov zongorája dübörgött az agyamba. Oldotta a hangulatomat. Most megyek, elteszem magam holnapra, még van három nap a hétből, ki tudja, ezt mivel tudja megfejelni... Persze annak tudatában, kivel találkozom holnap este, még bármi megtörténhet. No, isten áldja!
  Ahogy ellépek a pulttól, egy pillanatra megállok, és megvárom, míg minden visszakerül a helyére. No igen, kilenc feles az kilenc feles, ennyivel már én se táncolok koordináltan. Maradok a sétánál, elhagyom a helységet lassan, megfontoltan.

-Maga igen tapintatos... - biccentek oda barátságosan a csaposnak.
  -Magamnak köszönhetem, ez igaz. De megvilágosodtam. Bárki, ki soknak találja a fodrászok kezébe nyomott összegeket, lássa be, téved! Mert hát mennyivel egyszerűbb kiperkálni egy-két ezer forintot, mint megduplázódni, vagy csak hátulra is szemet növeszteni, s mindemellett kétkezessé is válni? Igen, igen, ez itt a fejemen az én művem. Kaptam egy professzionális hajvágó készletet. Eredetileg csak a szakállam kordában tartására használtam volna, de észrevettem, már nyakamon göndörödik a hajam. Máskor ezt szakemberre bízom, de most, a célszerszámmal a kezemben elbíztam magam. Ismeri a róka és a sajt történetét? Én is így kezdtem. Most meg úgy nézek ki, minta úszósapkával a fejemen nyiratkoztam volna... peremig. Nem, nem! - emelem fel a kezem. - Ne mondja, hogy olyan, mint egy szerzetesi frizura! Vagy apród, netán az Ötödik Elem főgonosza! Ezt már mind megkaptam a munkahelyemen, sok ott az együttérző, áldott jó lélek, persze, ők sokkal több röhögés közepette vetették be ezeket, mint ahogy maga tenné.
  Só-tequila-citrom.
  -Ez most kellet, hogy újra ki merjek menni az utcára. Csak rövd út lesz, Füvesasszony kezére adom magam, benne megbízom. Remélhetőleg helyretesz. Régebb óta forgatja az eszközt, láttam már rá bőven bizonyítékot Esőkirály tarkóján. Merthogy nekem bizonyíték kell, nem ígéret! Jó, ez rossz volt. Ilyen vagyok sajnos, megérintenek a reklámszövegek. A hétvége? Adjon mégegyet, és elmondom.
  Só-tequila-citrom ismét.
  -Miután elcsesztem a fejemet, táncolni mentem. Hogy ellensúlyozzam megynúlt nyakamat, magasnyakú inget vettem, majdnem úgy néztem ki, mint az Equilibriumban a fegyveres szerzetesek. Persze csak majdnem. Így el tudtam viselni magam, hogy nagyközönség elé lépjek. A tánc? Jó volt, szép zenék, könnyedség, sok kezdő is, akik mind hálásak voltak a táncért, hogy nem kell végig üljenek, De amiért lementem, a nevető szemek, azok elkerültek. Arietta távol maradt. Ez van. Kedden biztos lent lesz a PEC-ben, de akkor meg én nem leszek. Nem érdekel, ha érdeklem, így is lesz belőle valami, ha meg nem, akkor meg tökmindegy. Minek szivassam még én is magam? Könynedén kell venni az életet, különben azt hiszi, aikido mester lehet, és saját lendületemet felhasználva kenhetei fel velem újra és újra a földet. Voltak még ott ismerősök, akik korábban kiemelten felkeltették a figyelmemet. Az egyik sok-sok dejóléreztemmagam után hirtelen nem ért rá, de az azt követő héten háromszor botlottam bele egy másik pacák oldalán. Így én sem érnék rá. Értettem a kimondott hazugságból, hát hanyagolom én is. A másik legalább egyenes volt, ő a kezdet kezdetétől nem ért rá. A harmadik pedig, a kedves Doktornő megintcsak nagyon elfoglalt lett. Nála még hihetném, hogy tényleg az, hisz doktornő, de volt idő, amikor tudott időt szakítani rám. Mindegy. Inkább tévedjek, mint hogy feleslegesen tekerjek neki egy láthatatlan betonfalnak. Szóval nincs semmi különös. Élem vidáman az életemet. De most komolyan. Nincs nekem semmi bajom. Ezt is csak azért iszom, mert szeretem az ízét.
  Só-tequila-citrom, most utoljára.
  -No, most már tényleg megyek.

-Most csak egy tonikot... - hárítom el a csapos mozdulatát.
  -Pénteken alkoholizáltam eleget, bár kotrántsem annyit, mint a többiek. Jó kis csapat gyűlt össze az Alagsorban, ott volt Zergling, Csípke, aki még véletlenül sem hord csipkés tangabugyit, és párja, Szikla. Kezdetben. Mert később befutott Öltönyke és Aranyifjú is, igaz ő csak rövid időre, futott tovább egy másik rendezvényre. Ő tudja. Mi remekül szórakoztunk, Szikla súlyos vereséget szenvedett a zöld posztón, hatból egyszer nyert csak, igaz, ez az én hibám, türelmetlen voltam, elraktam a feketét hamarabb.
  A hosszú, karcsú, mégis csak 3 decis pohárból felhajtom az italomat, örömmel üdvözlöm fanyar-keserű ízét.
  -Aztán visszaültünk dumálni, ekkor jött a meglepetés, mint szemellenzős ló, úgy haladt el a hátsó sarok felé Kockamókus. Ez persze sértette önérzetünk, nem vagyunk mi üvegesek, hogy átnézzen rajtunk... - bár úgy lenne, akkor már kész lenne az ajtómban a katedrálüveg - ...tehát felpattantunk, hogy megneveljük. Most is mosolyt csal az arcomra... - és tényleg - ...ahogy megfordulván, egy fenyegető arccal, felemelt, lecsapásra kész ököllel találja magát szembe, ez én voltam, szeme nagyra kerekedik, lelkileg felkészül a becsapódásra, testileg már nincs rá ideje, s agyán még átcikázik: ugyan ki utál itt ennyire? Aztán lassan, mint mókusszőr a fáról, leesik neki, ki is a támadó, de eddigre már ütés helyett vállveregetés, harsány üdvözlések. Őket is odaültettük magunkhoz, kedvesével és haverjával együtt. Velük is játszottam egy kört, az este nekem kedvezett, jól ment a játék, onnan átmentünk az aquáriumfocihoz, ott helyi profik lealáztak minket, de szépíteni mindig sikerült. Szóva jól telt az este, hazaérve csak bedőltem az ágyba.
  Megkocogtatom a poharam, mégy egyet, s csak aztán folytatom.
  -Másnap unokatestvérem ballagása, egyházi iskolában, de a két órás misét bölcsen elkerültem, régi tapasztalat: nem nekem való az. Utána hidegkonyhás családi örvendezés a kedvencemmek, kaszinótojás, volt idő mikor sorozatban rengeteget tüntettem el belőle. Most visszafogtam magam, persze ebben segített a tetejére csöppentett csípős pirosarany is, eléggé hazavágta az egészet. Aztán már nem sok időm maradt estig amikor is felugrottam volt lakótársamhoz megnézni a lakását, s ő is visszakísért megnézni az enyémet. Tehát a tegnapi nap eseménytelen lett, de legalább kiheverhettem a pénteket.
  Felhajtom a második 3 decit, és fizetek.
  -Mennem kell, rendbeszedem magam, meg a lakást, aztán vár a táncparkett, és nevető szemek...

-Hát, ha azt hiszi, hogy könnyű üvegest találni, aki gyorsan kijön, és befoltozza a lyukat az ajtómon... akkor valószínűleg igaza van. Persze ha úgy döntök, hogy a régi üveg helyett katedrál üveget szeretnék, és ha már, akkor nem csak oda, hanem egy belső ajtóra, és a mellékhelységek ablakára is, akkor máris sokkal nehezebb. Mert ugye katedrálüveg sokféle van. Mintában, színben, átlátszóságban. Úgyhogy előtte el kell menni a boltba, hogy kiválasszam, mert hiába tudom a méreteket, mar reggel gondosan lemértem, nem hozhatja ki mindegyik fajtából méretre vágva, nem igaz? Nohát. Egy olyan üvegest találni, akinek az üzlete közel van, katedrálüveggel is foglalkozik, házhoz is jön, a biztosító felé számlát is ad, és lehetőleg még megfizethető is... érti ugye?
  Só-tequila-citrom.
  -Megyek is tovább, csak egy kis lendületért ugrottam be. Bár már látom, ezen a héten még nem lesznek új üvegek, de legalább a jövő héten... Adios.

-Kész vagyok. Tequila Sierrát. Rögtön kettőt.
  Só-tequila-só-tequila-citrom, majd várom a jóleső, szétáradó melegséget. A csapos már helyezi is magát kényelembe, ilyen nyitás után tudja, nem kell ide noszogatás.
  -Rohanás, gépelés, rohanás, nemjó. Újra. rohanás, gépelés, megnéz, nemjó. Minden irányból csak vállvonogatás, de ettől főleg nem lesz jó. Leadásunk volt, vándorbugokkal. Másképp megfogalmazva: szándékosan nehezen előhozható, de minden más esetben könnyedén előforduló hibák utáni vadászattal. Nem baj. Túl vagyok rajta, bár az üvegeshez emiatt nem jutottam el tegnap, még mindig süvít be a szél az ablakomon, hogy birokra keljen a konvektor kattogásával. Feloldásképp moziba mentem, megnézni a híres-neves Van Helsinget. Nos, aki csak kicsit is ismeri a klasszikus horrorregényeket, az már ott sikitófrászt kap, mikor Dracula vállonveregeti Frankeisteint egy farkasember távoli üvöltése ritmusára, miközben Mr. Hide jiggel a párizsi háztetőkön Van Helsinget, az eredetileg tudós alkatúból Indiana Jones és James Bond keverékké váló főhőst taposva. Dracula idegbetegsége először még csak meglepettséget váltott ki belőlem, de amikor zártosztályi ápoltakat meghazudtoló hévvel adta elő, hogy neki nincsennek érzései, már karmoltam le az arcomat. Persze a bombázó kissebséginek kikiáltott főhősnő, gyönyörű tiszta beszéde mellet azzal tűnt ki a szürke tömegből, hogy a gravitáción túl a vámpírok letaglózó ereje sem hat rá, Keljfeljancsikat megszégyenítve állt talpra újra és újra egy-egy szobányi repülés után, s azt is megmutatta, hogy manikűrözött körmei mire is jók: száz méteres köteleken megperdülős, irányítatlan zuhanás és becsapódás után a havas-síkos márványtömb szélében úgy kapaszkodik meg, mintha odaszögezték volna. Tarzan eddigre már elvonult vezekelni északra, hisz hol tud ő hatalmas izamival hidegben, esőben, éjszaka több száz méteres szakadék felett egyik kötélről a másikra hátraszaltóval átugrani, majd ezen száguldás közben a hátráltató tényezők ellenére fél kézzel elkapni bármit? Szeretném újfent megemlíteni, ő a természetfeletti képességekkel nem rendelkező embereket képviseli ebben a filmben.
  Újra beleborzongok az emlékbe. A racionalitás teljes hiánya mélyen megérintett.
  -Persze tömegterméknek készült a film, ezért ő képviseli a romantikus vonulatot is, mely ott csúcsosodik ki, mikor a legnagyobb veszély közepette fátyolos hangon rebegi el a főhősnek, hogy még sosem látta a tengert, pedig biztos nagyon gyönyőrű. Főhősünk pedig kiemelkedő színészi teljesítményével láttatja velünk, rágógumiagyú nézőkkel, hogy most benne nagyon megmozdult ám valami a nő felé. Ááááááááááá....! Elnézést, még mindig felkavar az emlék.
  Lehúnyom a szemem, majd elmosolyodok.
  -Volt egy-két képsor, ami gyönyörű volt. Amire azt mondtam magamban: ez igen! Elmúltak. De most megyek vissza gályázni, még nincs vége a munkának.

Ki kell ábrándítsam szegényt. Pedig már tolja elém az ötödik tequilát, és felölti azt a jóságos, részvétteljes arckifejezést, amivel megnyitja a panasz árját. De most nincs kedvem panaszkodni. Sőt, kimondottan jól érzem magam. A meló ugyan most kicsit sűrű, és egy fránya hetvenedik sor lassan az őrületbe kerget, de ezek a problémák eltörpülnek. Na lássuk, ez a csapos hogy birkózik meg a jókedvvel a kesergés helyett.
  -Sok volt a munka, agyilag teljesen lefáradtam a nap végére... - együttérzően bólogat, ideje váltani.
  -Utána lementem az egyik kedvenc szórakozóhelyemre, a PEC-be. Ott minden kedden összegyűlnek azok, akik táncolni szeretnének, lehetőleg tangót. Mint én is. Szerencsém volt rögtön az elején, egyik kedvenc táncpartnerem is ott volt, s a korai időpont miatt kevesen is táncoltak, szabadon szállhattunk a parketten. Majd megjött az a lány, aki miatt lenéztem, akivel a múlt héten ismerkedtem meg, Arietta. - vigyorogva vettem tudomásul, ahogy a csapos gyorsan átrendezi az arcvonásait, most ő is vidám.
  -Csodás volt, áttáncoltuk az éjszakát, egy hullámhosszon voltunk. A tánc erős kapocs, de úgy érzem, emögött még más is lehet. Nehéz feledni azokat a nevető szemeket... Ma persze megint munka, de aztán gyorsan hazamentem, vendégem jött, hogy megnézzük a Kill Bill első részét, egy másik tünemény, Éjangyal. Ő... - nehéz ezt megfogalmazi, de a csapos türelmesen mosolyogva várja a folytatást - ...ő olyan, mint a tükörképem egy varázslatos tükörben, ami finomabban, szebben adja vissza a dolgokat. Egyedi, érdekes, kedves, csodaszép. Vonzz nagyon, pedig én tudom a legjobban, a tükrökkel vigyázni kell. De úgy jó az élet, ha zajlik, nem igaz?
  Só-tequila-citrom, majd mosolyogva teszem a pénzt a pultra.
  -Megyek, elteszem magam holnapra, szerencsére hosszú még a hét... további szép hetet magának is!
  Vidáman, könnyedén távozom, csak egy pillanatra lopva be a ritmusba egy tánclépést.

-Ülj ide mellém... Valamit mondok... Fáradt vagy látom...
  Felemelem fejem a karomról, miközben a visszafolytott agresszió figyelmeztető csillogását próbálom tekintetembe lopni.
  -Hagyd ezt a szart, ehhez most fáradt vagyok! Egyébként is, tequilát adj, a borba bele is fulladhatok, mire egy kicsit is meghat...!
  No igen, ahogy a többi csapos, ez is sértődötten húzza fel az orrát, s fordít hátat valami számszövegről morogva, hogy elkészítse az italomat. Persze hamar meg fog enyhülni, és kihúzza belőlem az elmúlt napok minden nyűgét és örömét, erre külön képezhetik őket, én pedig tulajdonképpen ezért vagyok itt, el fogom neki mondani, úgy az ötödik tequila környékén. Ő már a második után fog próbálkozni, ezt már megfigyeltem, szerencsétlenek mind azt hiszik, ennyi már megoldja a nyelvemet. Várjunk csak! Az előző volt a második. Ahha, akkor ez volt az első próbálkozás.
  -Jó a tequilája. - persze ugyanolyan Sierra, mint bárhol máshol, de nem szeretném, hogy teste takarásában vizezze. Meg is kapom hamarosan, citrommal, sóval, ahogy kell.
  -Tequila Sunset vagyok. Becenév... - mutatkozom be, csak hogy ne bátortalanodjon el teljesen. Bal kezemben citrom, ahogy kezet fogunk, bár az arca kicsit még merev, a szemén már látszik, újra mint kuncsaf vagyok fontosabb, a személyes ellenszenv a háttérbe szorult. Ez kérem üzlet, és szolgáltatás. Az elkövetkező két pohár közben tapogatózó kérdések, rövid válaszok, persze mindig kicsit hosszabbak, fel ne adja.
  -Fárasztó nap volt... - tapogatódzó inkább-kérdés-mint-kijelentés.
  -Ja.
  -Sok a munka?
  -Akad éppen.
  Rendben, a munkanélküliségen túl vagyunk, nem aktuális.
  -Ha asszony várja otthon, ennél a pontnál munkaköri kötelességem figyelmeztetni, hogy valószínűleg nem fog örülni...
  Helyben vagyunk. Valóban, az ötödik pohár, és a sorsdöntő kérdés, mely már a magánéletet feszegeti. Meg kell hagyni, ilyen ügyesen fogalmazva még nem tálalták. Rendben, legyen meg a jutalma...
  -Emiatt nem kell aggódnom. Pedig aggódnék szívesen... - feladott labda.
  -Nem várja senki? - le is csapja, nagyon helyes, ezért iszom itt a drága italt, és nem otthon üvegből.
  -Bezony. - aprólékosan végrehajtom a rituálét, só, tequila, citrom, a csapos közben megtámasztja velem szemben a pultot, érzi, már nyert.
  -Nem mondom, hogy rossz az életem... Merthogy általában jól szórakozom. Mondjuk az elmúlt hét kicsit hajtós volt...
  -A munka... - szúrja közbe, hogy adjon egy kis lendületet.
  -A munka. Persze avval volt a kevesebb gond. De aztán a hét közepétől jött a másodállás. Nem is állás, hobbi inkább, bár meg is fizetnek érte. Szívességként indult, színházi technika szerelése, kezelése az előadások alatt, de a kölcsönös előnyök miatt állandósult. No hát ezt szereltem szerda este. Szerelem szerda este... - sütöm el a régi vicc egyik sorát, de érzem, hogy bűn gyenge volt. - Inkább adjon még egy tequilát. - közben a hátának folytatom.
  -A kedd az jobb volt, táncoltam, volt újonc is a parketten, egy szőke leányzó, kimondottan tehetséges. De tánc közben végig mosolygott a szeme, egyenesen az enyimbe, és ez sajnos az egyik gyengém. Tündéri volt. De új idők, új viselkedés, rövid, de mosolygós búcsú, majd ha az élet úgy hozza, újra találkozunk. Nem kell ehhez más, csak le kell néznie oda, a táncparkettre újra. Elegem volt a pedálozásból jó időre, nincs köszönetje. Vissza a munkához. Csütörtökön normál munkaidő után pedig mentem az előadásra, hogy a táncosok úgy és akkor legyenek megvilágítva, ahogy szeretnék. Nem mondom, jó dolog, mikor a nézők tapsolnak, és az előadók meghajlás után felém is intenek, a publikum pedig engem is megtapsol, van, hogy utána külön oda is jönnek gratulálni, milyen finomak voltak az átmenetek, mennyire a zenével együtt mozdultak a fények... ilyenkor dagad a májam. De csütörtökön egy darab néző nem jött.
  Bólogatok egy kicsit, majd só-tequila-citrom, csak aztán folytatom a visszakönyöklő csaposnak.
  -Hazamentem, kockásítottam magam a TV-vel, aztán szunya, másnap korán kell kelni, konditerem, formában kell tartani magam, sőt, javítani se ártana a külalakon. A munka az munka volt, de utána újra a színház. Néző egy darab se, végül is ez egy kis társulat, táncos darab, és messze is van, de persze ettől függetlenül bosszantó is lehetett volna. Inkább telefonáltam, egyesek szerint kommunikációmániás vagyok, lehet benne valami. A leányzó, akivel beszéltem, kedves, okos, határozott, szép, egyéniség, és van benne valami plusz. Így mikor letettem a telefont, valahogy egy cseppet sem zavart, hogy megint feleslegesen utaztam ki, fergeteges jókedvem volt, minden körülmény ellenére. Ijesztő, mi? Ezek után szoktam bukórepülés után arccal hárítani a betont. Sebaj, belefér... Sosem dönthetem el, hogy mit és mennyire veszek komolyan, de már megszoktam. - értőn bólogat, ez egy inteligensebb fajta, talán tényleg érti.
  -Szóval haza megint, persze én is utálom a sorozatosan magányos estéket, úgyhogy telefon Zerglingnek, aki nemrég költözött a környékre, és máris megvolt az esti program, virtuális verekedés kézbegörcsölésig, majd levezettük egy kedves, de koránt sem fergeteges vígjátékkal. A valódi bunyó szombatra volt betervezve, Esőkirállyal mentünk ki a Vérmezőre, hogy fakardokkal aprítsuk egymást, régi hagyomány ez már, régóta kiegyensúlyozott ellenfelei vagyunk egymásnak. Néhány óra alatt fél tucat foltot beszedve náluk pihentünk meg, hogy bevárjuk a többi havert az esti játékra. Ha már kérdezi, Zerglinget és Ügynököt, és Füvesasszonyt, aki otthon lévén nem várakoztatott. Hát ez a hétvége sem a pihenésről szólt. Másnap hajnalig játszottunk, rekeszizomszaggató volt, otthon csak pár órára dőlhettem be az ágyba. Megint munka, vasárnap ide vagy oda, leszedni a lámpákat, szállításra készen, másik színház tulajdona. Onnan családhoz, édesanyám napja, illő volt felköszönteni, s mióta elköltöztem, úgyis minden alkalmat meg kell ragadni, hogy láthassanak, mert lusta vagyok, ők meg messze laknak. De kaptam tőlük konyhaasztalt, székekkel, csak áthúzni kell őket, és majd tökéletesen a konyhámba illenek. Este még kedves volt lakótársamnak lelkét aranyoztam, hogy túltegye magát bánatán, meg is táncoltattam, az egyenlőre igencsak üres szoba parkettján. Az mindig jót tesz. Aztán aludtam.
  Ruganyosnak tervezetten lököm el magam a pulttól, persze a valóság sokkal siralmasabb lehet hat tequila után.
  -Ezt kellene tennem most is. Hisz ma is korán keltem, az okot már ismerheti, majd dolgoztam, valamikor aludni is kell, főként mert szeretek aludni.
  Pénzt számolok ki, borravalóval, bőségesen, egész jó hallgatóság volt.
  -Jó éjt. - úgy lépek ki, hogy hátra se nézek, minek, legközelebb egy másik helyen úgyis egy másik csapos lesz.