-Komolyan mondom, ez a találkozások estéje...
  A csapos felnéz, finoman leplezi, hogy örül a látványomnak... naná, jó kuncsaft vagyok. Vagy voltam, mostanában ritkábban nézek be. Vagy tényleg örül. A fene se tudja, nem is kellene, hogy érdekeljen. De akkor meg minek foglalkozok vele ennyit? Lehet, hogy mégis érdekel. Érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Hiú vagyok, na.
  -Jössz nekem egy mesével.
  Meglep ez a közvetlenség, de igaza van, megígértem még valamikor. Ez az átka, ha valahová gyakran jár az ember. Megismerik. Megjegyzik. Majd az elém tolt pohárra nézek, a tetején ott díszeleg a citromszelet. Oké, előnyei is vannak, ha ismerik az embert, el is mosolyodom, pedig azt hittem, azt ma már nem fogok.
  -Ott a pont.
  Kicsit csigázom még az idegeit, szép lassan iszom meg az átlátszó nedűt, forgatom a számban, hagy keveredjen a sóval, majd csak aztán mosom át az ízt a citrommal.
  -Gondolom téged Éjangyal meg Őzike érdekel. Tavalyi hó. Éjangyal egy egyenes kérdést szegezett nekem: Miért írtam neki olyanokat, amilyeneket. Egyenes választ adtam neki. Persze ő sejtette, mondta, de most nem akar komoly kapcsolatot, jelenlegi életébe nem is férne bele, túl zűrös, de nagyon jó velem találkozni, blablabla. Mese habbal! Lehet, csak le kellene támadnom, és mindez úgy omlana össze, mint egy kártyavár. De leszarom. Azaz leszartam. Elegem volt a hülye játékokból. Ha azt mondja, nem kellek, elhiszem, és magára vessen, ha másképp van. Adj mégegyet!
  -Jó, jó, de ezt már korábban is sejtetted. De ott van Őzike, aki olyan nagyon oda van, és mégsem... - közben persze tölt, hiába, csak beszélni és inni nem lehet egyszerre, beszélni és tölteni igen.
  -Az is mese habbal, vagy a felvezető szöveg volt az. Szép lassan rájöttem, mit akar. Csak annyit, hogy tánc közben megkapja tőlem azt a tüzet, amit otthon az ágyban nem kap meg. Táncos vibrátornak használ, ba...! – oldalt nézek, hölgyek is ülnek a pultnál, hát elharapom.
  -Balettpatkányt csinál belőlem. Azaz csak csinálna. Most már nem érint a dolog. Bebukta. Persze erről nem csak ő tehet. Az idő is ellene dolgozott. Mert találkoztam valakivel, akivel még tavaly ősszel ismerkedtem meg.
  -Ááá, a találkozások.
  -Ez még nem az. Még a múlt hét eseményei.
  -Gyakrabban kellene jönnöd.
  -Affenét. Akkor is kimaradnék, előbb vagy utóbb, elvonókúra miatt... - vigyorgok vissza, miközben intek a következőért.
  -Ahhoz még sokat kell innod...
  -Csak szeretnéd. De úgy sose haladna a lakberendezés. – majd megiszom az időközben elém került felest, só-tequila-citrom, és visszakanyarodok a félbeszakadt témához.
  -Anno játszottam egy internetes játékkal. Egyszerű volt, de kiélhettem íráskényszeremet. Ott megismerkedtem valakivel, akinek a stílusa felkeltette az érdeklődésemet. Gondolatom. Gyakorta tudtam, mit gondol. Gyakorta volt, hogy ugyanarra gondoltunk, s hamarabb mondtam ki. Többet gondoltam rá, mint sokakra, pedig rövid ideje ismerem. Mindig ott volt bennem, a gondolataim közt, onnan kezdve, hogy személyesen is találkoztam vele. Akkor még barátja volt, hosszú kapcsolat, épp haldoklott. Megvártam, míg meghal, s újra találkoztunk. Egyre sűrűbben, egyre inkább. Lassan haladtunk, ebben mindkettőnk, vagyis egyikőnk se volt hibás. Elszúrtam, elszúrta. Talán túl sokáig volt csak a gondolatom, talán egyszer nem éreztem, mit gondol, talán ő gondolta rosszul. Mindegy. Eltűnt, akkor fájt nagyon. Nem volt a barátnőm, mégis jobban megviselt, mikor elment, mint korábban bármi bármikor. Kifele ebből persze egyre kevesebb látszott. De maradt a Gondolatom. Később tisztáztuk a helyzetet, ha a gondolatok kisiklanak, a szavak segítenek. Tévedtünk mindketten, de a világ változik. Nekem akkor volt barátja kavart be, majd akadt egy fiatalabbik.
  A rádióból a Boleró szólal meg, pár másodpercre belefeledkezek.
  -Elbúcsúztunk, nem örökre. Maradt a Gondolatom. Néha tartottuk a kapcsolatot. Rövid üzenetek, helyzetjelentések. Sosem közeledett, s szép lassan beletörődtem, hogy csak szép gondolat marad. Mígnem felszínre nem lépett újra, nem kis meglepetésemre, őszinte örömömre. S találkoztunk. Megtudtam, újra az exbarát, újra haldokolva. Ismerős esőkabát. Ha felveszem, onnan jöhet megint a hidegzuhany. De a Gondolatom mellet nem. Elvarázsol. Mindig az a gondolatom támad, hogy ez több lehet, ez más, ő az, akinek szívesen ismerném, hallgatnám, élvezném minden gondolatát. És ezek néha nem csak gondolatok. Szavak. Elhangzanak, összeérnek, együtt mozdulnak.
  Ravel gyorsítja a tempót, én mégis lassítok.
  -Ma találkoztunk volna újra. S elmaradt a megbeszélt, de az indoka jogos volt. Innentől kezdődik a találkozások éjszakája. Mert úton Esőkirályhoz a villamoson vele futottam össze. Gondoltam, hogy így lesz, s figyeltem. Így lett. Nem kell elhinned. Inkább tölts még egyet.
  Míg ő a pohárral, tálkával bajlódik, folytatom.
  -Nővérével volt, útban hazafelé. Együtt ültünk be végül hármasban egy sörre, beszélgettünk, s mikor úgy alakult, hazafele kísértem. Ekkor jött a második találkozás, volt exbarátja, s így a mostani féltékeny tűnt fel. Elvitte a Gondolatom, azóta is ezen gondolkozom. Pár lépést se tettem onnan, mikor egy régen nem látott táncpartnerembe botlottam, futó köszöntés volt csak. Utánanéztem a távolodó gondolatoknak, majd felszálltam a villamosra, hogy hazajussak, s hogy teljes legyen a kör, Égrajzos lép mellém, kicsi lány ugyanazon játék emlékeként, mint Gondolatom. Hát ez van. Ezt még megiszom, aztán megyek. Jobb, ha alszom, holnap minden gondolatommal együtt korán kelek.
  Fizetek, ilyenkor kicsit sajnálom, hogy a tequila nem ingyenes, de ez buta gondolat, nem is az italt fizetem meg.
  -Kösz, hogy meghallgattál.
  Tom csak morog valamit biccentve az orra alatt, meg is lep, de lehet, hogy csak rosszul hallottam, az ne lehet, hogy azt mondta, amit. De megtorpanásomra megismétli.
  -Legközelebb leülhetünk egy asztalhoz is.
  Halványan elmosolyodom, úgy bólintok. Furcsa este ez.

-Nézzd már! Te még élsz?!
  -Ja. - vakkantom vissza Tomnak, majd ledobom magam a bárpultra. - Bár mindent elkövetnek, hogy gyomorfekély vagy szívroham vigyen el...
  -Elhavaztak melóval? - érez velem együtt rögtön jól ismert csaposom, s már tölti is a tequilámat, persze nem utasítom vissza.
  -Az nem kifejezés. De nem is ezzel van a legnagyobb gond.
  Felhajtom az italt, szinte csak jelezve a járulékos mozdulatokat, majd kifakadok.
  -Az még hagyján, hogy megkérdezi, mennyi idő kell a munkámhoz, majd a kért hat hét helyett hármat kapok! Nem esett jól, de értettem, mikor bejelentették, hogy ha csúszunk a projektel, nem biztos, hogy megkapjuk a biztosra ígért jutalmat! De az már kevésbé volt vidám, mikor finoman megfenyegettek minket, aki nem dolgozik százhúsz százalékon, az a projekt vége után repülni fog...
  Felnézek a csapos lassan nyúló arcába.
  -Ugye milyen kedvesen tudnak minket motiválni?! Fél perc alatt zendülésveszélyes állapotok uralkodtak el. Hogy tud egy projektmanager ennyire mellényúlni?! Segond, látván, hogy lázadozunk a várt hatás helyett, gyorsan visszavonták, nem, dehogy, természertesen mindenkinek lesz munkája később is. Azután ezt vagy elhisszük, vagy nem. Én a magam részéről tamáskodom. A kést már belénk vágták, attól, hogy kihúzták, az még vérzik.
  Intek még egy italért, csak hogy lenyugodjak, bár érzem, hiú ábránd.
  -És ez még nem minden! A kiadónk enyhén szólva be akar keményíteni, és baromságok miatt nyavajog, a kákán is csomót keres. A projektmanagerünk meg gumiból van, arra hajlik, amerre rúgják, úgyhogy megpróbálja ezeket behajtani rajtunk, akár jogosak, akár nem. Belekontárkodik mindenbe, rabolja az amúgy is szűkre szabott időnket, és még fel is... oké, lenyugszom.
  Ennek érdekében szép nyugodtan fogyasztom el a következő pohárkát.
  -És munkán kívül?
  Csak megcsóválom a fejem.
  -Hol érek én rá arra gondolni...? Persze zajlik az élet, de most visszamegyek dolgozni. Százhúsz százalék. Majd beugrom később is.
  Fáradtan intek, a pulton pénzt hagyok. Vár a gálya.

-Ahoj, Tom! Csak beugrottam, ahogy ígértem.
  Ledobom magam egy bárszékre, és megvárom, míg elém kerül a pohár.
  -Ennyi most elég is lesz... - szórom a sót a kezemre, majd játszom végig a rituálét.
  -Szóval...?
  -Szóval. Táncoltam, megjött ő is, Őzike. Azután felkértem. Azt mondja, örül, azt hitte nem jövök el. Viszont tánc közben tartottam a távolságot, a fenének se kell, hogy megint felizgasson, aztán ott maradjak lógva. Hát ezt szóvá is tette, miért táncolok vele, ha nem szeretnék táncolni vele. Kicsit kimért és hűvös lehettem, felvilágosítottam, hogy most úgy táncolok, ahogy másokkal is szoktam. Ezt is szóvátette. Nem érdekelt, vegye észre magát. Később is táncoltunk, akkor már nehezebb volt fenntartani a falat. Úgyhogy a tánc végén megmondtam, mostantól egy ideig tényleg nem táncolunk. Addig, amíg nem kell magamat pajzsolnom ellene. Zokon vette. Igaz, csak később, amikor látta, hogy hiába figyel, hiába szemez, hiába mosolyog, nem kérem fel. Kicsit megsajnáltam, ezért odaültem mellé, hogy elmondjam, ez nem bosszú, nem bántani akarom. Akkor táncoljunk, mosolyodik el ő. Fájt neki a nem. Nekem is fájt, de ő azt akarja, hogy úgy táncoljak vele, mintha nem lenne barátja, ami viszont nekem eléggé fájdalmas. Úgyhogy nem. Kicsit morcos lett ezt hallva. Nem mondom, hogy nem érdekel. Csak nem érdekelhet. Nem vagyok játékszer.
  Ellököm magam a pulttól, megint felment az agyvizem, jobb ha megyek.
  -Nos ennyi. Megyek tovább, adios.

-Hé, Tequila!
  Visszafordulok az ajtóból, kérdőn emelkedik meg a szemöldököm.
  -Ne lépj már le, ember! Meghívlak még egyre, csak mondd már el, mi van Őzikével!
  Elgondolkozom az ajánlaton, nem az ingyenpia vonz, de Tom annyiszor meghallgatott már, megérdemli, hogy ismerje a folytatást. Biccentek, és visszasétálok a pulthoz.
  -Megdumáltál.
  Persze az üzlet az üzlet, megvárom, amíg elém teszi az italt, csak aztán kezdek bele.
  -Ott hagytam abba, hogy hosszú, és hol kellemetlen, hol igen kellemes beszélgetés közepette közölte velem, imád, én kellek neki, de a barátját nem hagyja ott. Majd felcsillantott pár reménysugarat, csak hogy nekem nehezebb legyen. Ezen remekül elrágódva telt a hétvégém, míg el nem mentem megnézni egy másik előadását, tűrhető volt, majd át táncolni. Előtte még megkért sms-be, ne hozzam kínos helyzetbe, ne várjam meg a színház előtt. Jó, vártam helyette a milongán. Meg is jött, de egy másik srác hamarabb kérte fel. Segond, addig táncolok mással, majd felkérem később. De még mindig mással, még mindig mással, még mindig ugyanazzal. 45 percen keresztül. Mikor ő kért még, hogy azért ugye táncolunk...
  Megcsóválom a fejem, só-tequila-citrom, majd folytatom.
-Kezdett megtelni a hócipőm, az apró rózsát, amit vittem, letettem az asztalára, és leléptem haza. Hamarosan kapom az sms-t tőle, köszöni a rózsát. Kicsit nem értettem a helyzetet, hát rácsörögtem, s megkérdeztem, hogy ha már ma nem, holnap találkozhatunk-e. Nem. Elég kategorikusan. Majd kis csend, és visszakérdez, miért mentem el. Megmondtam neki. Utálok sorban állni.
  Sóhajtok egy nagyot, megmasszírozom a szemem, már megint hagyom, hogy egy nő jobban kikészítsen, mint szeretném.
  -Aztán úgy döntöttem a duzzogás csak 5 éves korig old meg dolgokat, és visszamentem az Urániába. Még mindig a másik csávóval táncolt, a szervezők által bejelentetten az utolsó számot. Segond, határozott vagyok, rábeszéltem őket, hogy még egy számot tegyenek be, és lekértem a leányzót. Persze jött, simult, táncoltunk.
Azután elkísértem, és kitérő csevegések után a fejéhez vágtam pár dolgot verbálisan. Summázva, hogy ne szégyenítsen meg azzal, hogy szándékosan kerüli a táncot velem, egyszerűbb, ha megmondja, tartsam távol magam tőle. Hagyja ott a karpekját, ha engem akar. Ha meg nem, nem mondja azt nekem hogy igen, és ne nyisson kiskapukat. Mindezt persze többször, hogy biztosan elgondolkozzon rajta. Majd elváltunk. A konkluzió részéről az volt, hogy tudja, hogy ez a kapcsolata előbb-utóbb véget ér, de még nem érett meg rá a helyzet... - halk kacaj, már-már eszelős, a linkelés egyik díszpéldánya ez a mondat - ...és persze nem kér arra, hogy várjam meg. Meg is mondtam neki, várni nem várok, döntsön, vagy otthagyja, vagy megváltoztatja azon véleményét, miszerint nem hagyja ott. Más alternatívát nem fogadok el.
  Felállok a bárszékről.
  -Nos, ennyi, Tom. Ma este táncest, ha van mersze, és eljön, lesznek újabb fejlemények. Majd beugrom, és elmondom. Ha lesz hozzá kedvem.